Cigarettát kért, de nem kapott, ezért gyilkolt

A férfi ittasan kért cigarettát, de amikor nem kapott egy vasrúddal akarta rendezni a konfliktust. 

A 31 éves férfi 2021. június 26-án, hajnalban, a VIII. kerületi Blaha Lujza téren ittasan odament egy társaságában lévő férfihoz és cigarettát kért tőle, de nem kapott, emiatt fenyegetőzni kezdett, és közölte, hogy több évet ült már börtönben, és tovább követelőzött, majd annyira feldühödött, hogy közelebb lépett a férfihoz és felé ütött, aki azonban elhajolt, és földre vitte támadóját.

Az elkövető végül kis időre távozott a térről, de nem tudta elfogadni a történteket, ezért a Rákóczi út-Csokonai út kereszteződésében megpróbált a helyéről kiszedni egy fémoszlopot, hogy azzal vegyen elégtételt az őt elküldő férfin és társain. Az oszlopot azonban nem sikerült kiszednie, ezért továbbment a Rákóczi tér irányába, ahol talált egy csaknem 2 méter hosszú vasrudat, ezzel a kezében tért vissza a Blaha Lujza térre.

 

Az elkövető a vasrúddal a kezében odament a vele korábban konfliktusba került férfihoz és társaihoz, miközben azt kiabálta, hogy megöli őket. A társaság egyik tagja a rendőrökhöz indult segítséget kérni, ezalatt az előzőlég az egresszív támadóval konfliktusba kerülő férfi a másik társával követte a 4-6-os villamos megállója felé tartó fenyegetőt és közben többször felszólították, hogy tegye le a kezében lévő vasrudat.

A villamos megállójában a férfi szembefordult a még a síneken álló ellenfelével, és a vasrudat a feje fölé emelve nagy erővel fejbe ütötte, a férfi pedig az ütéstől azonnal összeesett.

A rendőrök az elkövető a helyszínen elfogták és értesítették a mentőket, de a gyors és szakszerű orvosi ellátás ellenére a megtámadott férfi néhány nap múlva meghalt.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő, büntetett férfit emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

2021. december 01. 08:17
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...