
Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai
Kamilla számára is meglepetés volt visszanézni a műsort, mert akkora adrenalint kapott a show alatt, hogy azt se tudta, hogy hol van.
Elképesztő érzés volt, én sem tudtam, hogy sikerült ez az egész
- mesélte az első adás felfedezettje hétfő reggel a Mokkában.
Caramelnek fogalma sem volt, hogy kivel fog énekelni az adás végén, hogy egy jó énekessel vagy egy borzasztó hangú előadóval kell majd duetteznie. Elmondása szerint a profiknál is előfordul az, hogy nehéz megtalálni az összhangot, vagy hogy több próba után sem kerülnek egy hullámhosszra a szereplők. Kamillával viszont könnyű volt duettezni, nagy sikerrel adták elő a Jégszív című sikerdalt.
Hogy együtt tudjon rezonálni a két előadó így kapásból, az mindig nagyon izgalmas
- mondta Caramel.
Az is kiderült, hogy ez volt Kamilla első tévés szereplése, amit nagyon élvezett, önbizalmat és bátorságot adott neki az, hogy itt csillogtathatta meg énektudását. Elárulta, hogy gyerekkora óta énekel, de a lámpaláza miatt nem nagyon volt bátorsága ezt megmutatni másoknak.
Ez teret ad annak, hogy kinyíljon az ember, nagyon remélem, hogy lesz folytatása
- tette hozzá a 27 éves tehetség.
Kamilla úgy véli, hogy a műsor egy önismereti út volt számára, amiben legyőzhette saját félelmét, illetve saját magát is, ezzel Caramel is egyetértett.
Csak mi tudjuk legyőzni saját magunkat, úgyhogy nagyon tetszett ez a gondolat
- fűzte hozzá.
Caramel szerint is nagyon tehetséges a fiatal feltörekvő lány, és arra bátorítja, hogy mindenképpen folytassa a zenélést a jövőben.
A következő adásban Tóth Andi is részese lesz a shownak, de az, hogy mit tartogat az este, vasárnap kiderül a TV2-n.

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók