
„Úgy nyerjen a Tisza választást Magyarországon, ahogy az ukránok visszafizetik a kölcsönt”
Úgy fogalmazott, hogy "Karácsony Gergelyék a Lánchíd felújításánál másfél milliárd forintot loptak el", és a kerületekben kisebb, több százmillió forintos tételekben ugyanez történik. Budai Gyula szerint Trippon Norbertnek, Újpest alpolgármesterének és DK-s polgármesterjelöltjének házfelújítása egy "szövevényes korrupciós ügynek az eleje".
Az ügy részleteit ismertetve azt mondta: az ellenzéki alpolgármester felesége jelentős mennyiségű fiktív számlátvásárolt a Motingatlan Kft.-től házuk felújításához. Majd a családi ház felújítását egy másik cég, a Szín-Ker Építő Kft. végezte el - tette hozzá.
A Szín-Ker Építő Kft. a lakásfelújítással egy időben csaknem 300 millió forintos tendert nyert el az Újpesti Városgondnokság Kft.-től, a szerződést Trippon Norbert írta alá - emelte ki a politikus.

Fotó: MTI/Sos Lajos
Arra is felhívta a figyelmet: időközben a sajtóban megjelent a Motingatlan Kft. ügyvezetőjének "beismerő vallomása", amely szerint a Szín-Kert Kft.-től keresték meg, hogy fiktív számlákat adjon át Trippon Norbert feleségének. Az is kiderült, hogy a fiktív számlák ellenértékét Trippon Norbert a saját számlájáról utalta el - tette hozzá.
Sajtóhírek szerint a Szín-Ker Kft. más DK-s vezetésű kerületeknél is jelentős beruházásokat nyert el azzal, hogy a beruházások összegéből politikusoknak kell visszajuttatnia pénzt - mondta Budai Gyula.
Közölte, hogy az ügyben büntetőfeljentést tett az ügyészségen. Hozzátette, arról tájékoztatták a hatóságok, hogy a feljelentését átteszik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, ahol már eljárás folyik a fiktív számlákat kibocsátó cég és a Szín-Ker Kft. ellen.
Forrás: MTI

„Úgy nyerjen a Tisza választást Magyarországon, ahogy az ukránok visszafizetik a kölcsönt”

Tarr Zoltán is rövid pórázon, a Hír TV-nek adott interjúját biztonsági emberek szakították félbe

Míg Orbán Viktor telt házzal, addig Magyar Péter pár száz lézengővel zárta az évet

Ha nincs Fidesz, nincs parti, üzente a kormányfő

Orbán Balázs: Brutális telt ház a háborúellenes gyűlésen, a magyarok egységesen utasítják el a háborút!

Újabb szánalmas hazugságon kapták Magyar Pétert

Minden pálya hazai pálya: Orbán Viktor és Lázár János együtt tartott Lázárinfót a szegedi háborúellenes gyűlésen

Magyar Péter akkora öngólt lőtt, hogy a Holdról is látszik

Szegeden gyűltek össze azok, akiket összeköt a hazaszeretet és a tenni akarás + videó

Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom a Tisza adóterveiről

Dugig megtelt a Pick Aréna, a legnagyobb háborúellenes gyűlést tartják Szegeden

Megkezdődött a háborúellenes gyűlés Szegeden