
Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott
A rendszerváltás utáni egyik legvitatottabb megszorító csomag névadója, Bokros Lajos most a Tisza Párt elnökének testvére, Magyar Márton által vezetett Kontroll.hu-n kapott lehetőséget arra, hogy megvédje a ’95-ös stabilizációs programként elhíresült Bokros-csomagot. Az interjút Kéri László készítette, akinek felesége, Petschnig Mária Zita ma már aktívan szerepel a Tisza Párt rendezvényein, legutóbb a többgyermekes édesanyák adómentességét bírálta – írta a Tűzfalcsoport.
A Tisza Párt és Bokros
A beszélgetés során Bokros a jól ismert, válságokat mint lehetőségeket méltató retorikáját hozta. Azt mondta: „Végre van egy jó válságunk, nehogy már eltékozoljuk.” Úgy véli, az ilyen krízisek alkalmasak arra, hogy a társadalmat egy új magatartás felé tereljék, amely – szerinte – jobban szolgálja a növekedést és a szolidaritást. Újfent hangsúlyozta, hogy a tandíj, a családi pótlék visszavonása, és az orvosi ellátások díjasítása nem megszorítások, hanem szükséges lépések voltak egy fenntartható gazdaság érdekében.
A korábbi MSZP-s pénzügyminiszter véleménye a magyar társadalomról sem változott: szerinte a lakosság akkor még nem volt „érett” a reformokra, és azóta sem fejlődött abba az irányba, hogy megértse a megszorítások szükségességét.
A Tisza Párt nem tudja tagadni a tényeket
A Tisza Párt körül egyre több, a korábbi baloldalhoz köthető szereplő tűnik fel. Petschnig Mária Zita mellett Raskó György is a párt szakértői között szerepel. Ő korábban azt mondta, hogy a Tiszának kedvez, hogy a választásokig az idősebb szavazók közül „sokan, százezres nagyságrendben kiesnek”.
Az ilyen kijelentések, valamint az, hogy Bokros Lajos egy baráti interjúban mentegetheti a társadalmi elégedetlenség hullámait kiváltó csomagját, egyre több kérdést vet fel. Miért ad teret a Tisza Párt médiája egy olyan figurának, aki a baloldal legsúlyosabb megszorító politikáját testesíti meg? Csak nosztalgikus visszatekintésről van szó vagy újabb lépés afelé, hogy a régi baloldali elit visszakerüljön a politika fősodrába?
A Tűzfalcsoport szerint nem kizárt, hogy Bokros Lajos csak az első a sorban, akinek politikai múltját szalonképessé próbálják tenni – tette hozzá a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó tartalom:

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen

Engedélyt adott Orbán Viktor - Pólókon és bögréken a firkája

Szijjártó Péter: a szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések, fókuszban a nyugdíjasok + videó

Rétvári Bence: Brüsszel Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni

Megfutamodott Magyar Péter

Teltházas lesz a győri Háborúellenes Gyűlés, kiderült, kik a fellépők

Menczer Tamás: Bódis Kriszta elárulta, a Tisza Párt szerint a bevándorlás nem lényeges