
Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó
Petschnig Mária Zita egy zárt körű, gödöllői Tisza-szigettagoknak szóló, múlt hétfői előadáson élesen támadta az anyák adómentességét. A tiszás szakértő saját bevallása szerint nem érti, hogy miért kell az ötven év alatti kétgyermekes édesanyáknak adómentességet adni. Sőt, Petschnig Mária Zita – a jelen lévő tiszások nagy örömére – egyenesen gúnyolódott az ötven év feletti édesanyák szja-mentességén – hívta fel erre a figyelmet a Magyar Nemzet.
„Ugye ott már a háromgyerekeseknek ott már ez a 200 milliárd megy. A kétgyerekeseknek annak ellenére, hogy így beosztották, hát ezt már végleg nem értem, hogy még negyven alatt, mert ugye negyven alatt, úgyhogy százhúszezren vannak, de hogy miért kell egy ötven fölöttinek adni. Mert az már biztos, hogy nem képes a demográfiai helyzet javítására - mondta gúnyolódva, mire a részt vevő tiszások nevettek.
A tiszás szakértő az ötven évnél, illetve hatvan évnél idősebb édesanyák adómentességét nem tárgyalta ennél a levezetésénél, de a fenti érvelése alapján feltehetően ezeket a 2028-tól, illetve 2029-től hatályba lépő döntéseket is ellenezheti.
Petschnig Mária Zita amellett, hogy közgazdászként a Tisza Párt szakértői körének tanácsadója, a tiszás rendezvényen most is mellette ülő Kéri László felesége. A politológusról köztudott, hogy gyakorlatilag az összes eddigi balliberális jelöltet kiszolgálta. Magyar Péterrel sincs ez másképp, továbbá Kéri rendszeresen szerepel a Kontroll adásaiban is, amit Magyar Péter testvére, Magyar Márton indított.
A Magyar Nemzet hozzátette, hogy egyébként a tiszás házaspár, Petschnig és Kéri éppen akkoriban, 2004–2005-ben voltak Gyurcsány Ferenc fizetett tanácsadói, amikor eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezményt. Mostanában pedig Magyar Péterék szigeteinél szerepelnek megmondóemberként országszerte.
Petschnig előadása mellett más bizonyíték is van arra, hogy a Tisza Párt kritikus az édesanyák adómentességével kapcsolatban. Személyesen Magyar Péter 2024. február 28-án „koncnak” és „ócska hazugságnak” nevezte a többgyermekes édesanyák adómentességét a Hvg.hu-nak adott interjújában.
Mindemellett már a Tisza párti Reddit-csoportban is elmélkednek arról, hogy ezt a döntést majd kénytelenek lesznek eltörölni. Az egyik hozzászóló egyenesen „ingyenélőknek” nevezi az érintett édesanyákat, majd hozzáteszi: „Ha ezek takarodnak, ezt mind be kell szüntetni”. Egy másik résztvevő azt írta erre: „Most ez az SZJA mentesség (sic!) is arra jó maximum, hogy ha leváltanák, a következő kormány kénytelen legyen megszüntetni, vagy a mértékét csökkenteni.” Egy harmadik pedig hozzátette, hogy a „beharangozott adókedvezmények csupán választások előtti parasztvakítások, valójában csak néhány ember számára igazán hasznosak.”

Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó

Eddig nem látott képsorokat osztott meg Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből + Videó

Orbán Viktor ezt a hetet is megnyerte

„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése

Szijjártó Péter: Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Nagy bejelentésre készül Orbán Viktor – Jó hírrel kezdhetik a hetet a kkv-k

A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra

Orbán Viktor: Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet