
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Szanka Ferenc közölte, a férfit életveszélyt okozó testi sértés, zsarolás és kényszerítés bűntettével vádolják.
A vádirat szerint 2021 szeptemberétől a vádlott a Szegedi Fegyház és Börtönben minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A sértett - hogy elkerülje a bántalmazásokat - a vádlott minden kérését teljesítette.
A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként egy, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet is megigyon. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította.
A sértett rövid idő múlva rosszul lett, eszméletét vesztette, majd kórházba szállították, és gyógykezelték, mivel vízmérgezés - a szervezet nátriumháztartásának felborulása - miatt életveszélyes állapot alakult ki nála.
A vádlott, mielőtt a sértettet elszállították, megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről.
A főügyészség - mértékes indítványként - a vádlotti beismerés esetére hat és fél év szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak - tudatta a csoportvezető ügyész.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint