Az Erzsébet-tábor az élményszerzés, a barátkozás, a feltöltődés helyszíne

Az Erzsébet-táborok szellemiségében az a legfontosabb, hogy helyet biztosítanak az élményszerzésre, a barátkozásra és a feltöltődésre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára Fonyódligeten csütörtökön.

Hornung Ágnes az idei nyári ottalvós balatoni élménytáborok záróeseményén beszámolt arról, hogy a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborban június 19. és augusztus 26. között 35 ezren vehettek részt, az összes Erzsébet-táborba nyáron mintegy 130 ezren jutottak el. A táborozók száma a tavaszi, őszi osztálykirándulások és a karácsonyi programok résztvevőivel együtt 2022-ben eléri a 180 ezret - tette hozzá.

Hornung Ágnes méltatta, hogy az Erzsébet-táborok az elmúlt 10 évben egymillió embernek - gyermekeknek és kísérőnek - tudott élményeket szerezni. Emlékeztetett arra, hogy a táborokba térítésmentesen is el lehet jutni, a zánkai és a fonyódligeti helyszín 30 milliárd forint európai uniós és kormányzati támogatásból újult meg az elmúlt években.


Hornyák Tibor, az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet Alapítvány elnöke kiemelte a kormány szerepét a táborok működtetésében. Hangsúlyozta: a kormány segít a pénzügyi forrás, az eszközök előteremtésében, és biztosítja a jogi hátteret is, hogy "a 180 ezer gyereknek mosolyt csaljanak az arcára".

Az eseményen kiosztott háttéranyag adatai szerint a zánkai és a fonyódligeti nyári táborba Magyarországról 426 településről érkeztek vendégek, 5 ezren állami gondoskodásban élnek, 2 ezren Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Horvátországból, további 600-an a háború sújtotta Ukrajnából jöttek a Balaton partjára. A gyerekek Zánkán napi 60, Fonyódligeten 30 program közül válogathattak, a rendezvények öt alappillérre, a magyarságra, a honismeretre, a sportra, a tudományra, a kultúrára és a kereszténységre épültek. Új program volt Zánkán a cirkuszi előadás, az exatlonpálya, az egyházzenei koncert és több digitális kompetenciafejlesztő foglalkozás. Fonyódliget vízi kalandparkkal gazdagodott.  

Forrás: MTI/fotók: MTI/Bruzák Noémi

2022. augusztus 25. 14:12
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family