Az Action for Democracy-nál ekkora összeget tekintenek ideális mikroadománynak

Civilek mikroadományai helyett valójában egyenként félmilliárd forintot is maghaladó donációkat várt az Action for Democracy – derül ki az X-en található MagaBabe nevű profilon legutóbb megosztott videóból – írta a Mandiner.  

Az X-en a minap megjelent videó további adalékokat szolgáltat az Action for Democracy (A4D) működéséről, valamint arról, hogy valójában mekkora összegekkel támogatta a szervezetet Soros György.

Figyelemreméltó, hogy a MagaBabe nevű profilon megosztott újabb felvételen Korányi Dávid, a szervezet ügyvezető igazgatója az úgynevezett mikroadományok helyett inkább a dúsgazdag donoroktól érkező vaskos összegekről beszélt elismerően.

– Azt mondanám, hogy 2 millió (dollár). Azt gondolom, ez egy olyan összeg, amivel már be lehet kerülni az Action for Democracy legnagyobb adományozóinak a panteonjába – jelentette ki Korányi. A Bajnai Gordon bizalmi köreibe tartozó aktivista tehát 700 millió forintot meghaladó összeghatárban húzta meg azt a vonalat, amely fölött valóban számottevőnek tartják az adományokat az A4D-nél.

 

Civilnek igyekeztek feltűnni

Ez azért figyelemreméltó, mert amikor kiderült, hogy a szervezeten keresztül milliárdos összegekkel támogatták külföldről a magyarországi ellenzék 2022-es választási kampányát, Korányiék azt bizonygatták, hogy több mint tízezer átlagember kis összegű „mikroadományaiból” jött össze a nagyjából 3 milliárd forint oroszlánrésze.

Mindezzel pedig azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy tőről metszett civil kezdeményezésként a demokrácia fennkölt elvei mentén cselekszenek.


Nyílt titok volt Soros szerepe

A legújabb videóban Korányi úgy fogalmazott: „nem vagyok fölhatalmazva rá, hogy megnevezzem a támogatóinkat, ezért sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy ő (Soros György) támogatott-e minket”.

Eric Koch, az Action for Democracy együttműködő partnere egy korábban nyilvánosságra került videóban azt mondta, „őszintén szólva azt gondolom, hogy ő (Soros György) volt a messzemenően legnagyobb adományozó”.

Ezt egyébként már a korábban megosztott felvételek egyikén is elismerte, ám ironikus, hogy először a diszkréció kritériumaira hivatkozva megtagadta a legfőbb donor megnevezését, ám amikor a beszélgetőpartnere rákérdezett, hogy Sorosról van-e szó, Koch azonnal rávágta, hogy persze.

Kati Martonnak, az A4D kuratóriumi elnökének a reakciója szintén azt mutatja, hogy a szervezeten kívüliekkel történő érintkezéseik során gyakorlatilag nyílt titokként kezelik Sorosnak a projektben játszott főszerepét. Amikor ugyanis Marton beszélgetőtársa arról érdeklődött, hogy Sorostól származnak-e a pénzek, az írónő figyelmeztette, ezt ne is hozza szóba.

A korábbi videókból szintén kiderült, hogy az A4D prominensei az amerikai demokrata párti vezetéssel is szorosan együttműködtek a befolyásgyakorlási műveleteik során. Kati Marton például azt fejtegette az egyik felvételen: Lengyelországban elsőként a varsói amerikai nagykövettel egyeztetett, hogy előkészítse a talajt Donald Tusk és szövetségesei kormányra segítéséhez.


Kampánygépezetet is működtettek

Emellett az Action for Democracy és az együttműködő partnereik valóságos kampánygépezetet is működtettek a kipécézett nemzeti vezetők, köztük Orbán Viktor miniszterelnök lejáratására.

Amint az ma már közismert: a tavaly nyáron a titkosítás alól részben feloldott titkosszolgálati jelentés feltárta, hogy az Action for Democracy-n, illetve egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint 4 milliárd forint érkezett Magyarországra, s a pénzekkel a baloldal választási kampányát segítették.

Milliárdos összegek kerültek a lejárató portálokat működtető EzaLényeg nevű médiabirodalom kiadójához, az Oraculum 2020 Kft.-hez, valamint a Bajnai Gordon egykori baloldali miniszterelnök érdekeltségébe tartozó DatAdat céghálójához.

Címlapfotó: Karácsony Gergely hivatalos Facebook-oldala

2024. február 23. 08:54
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
8 pontban gyűjtötte össze a Tisza Párt válságjeleit a Nézőpont Intézet.
Újabb fontos bejelentést tett az Otthon Start Programról Panyi Miklós államtitkár a kormány közösségi oldalán szomba...
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy f...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...