
Orbán Viktor kemény videóban üzent a kényszersorozásban részt vevő ukránoknak
A közlemény szerint a sorozatban negyedik választáson kétharmados vereséget elszenvedő magyarországi baloldal "tetszhalott" állapotba került, ebből a vert helyzetből igyekezett Gyurcsány Ferenc pártelnök és felesége, Dobrev Klára előnyt kovácsolni a DK-nak akkor, amikor a szankciópárti árnyékkormány felállításáról döntött.
A demokratikus legitimitással nem bíró, azonban a 2010 előtti kudarcos baloldali politikában "kipróbált" tagokból létrehozott "kabinet" felállítására egy "ellenzéki alternatíva" felmutatása miatt volt szükség, legalábbis Gyurcsányék szerint - fogalmaztak.
A "balliberális alternatíva elutasítottságát azonban híven tükrözi", hogy az árnyékkormány megalakítása a válaszadók 89 százaléka szerint nem szolgálja Magyarország érdekét, és mindössze 10 százaléknyian azonosították a DK politikai akcióját az ország érdekében álló lépésként - írták.
"Mindez egyértelmű visszajelzés Dobrev Klára és árnyékkormányának tagjai számára, ugyanis az adatok fényében a múlt héten 11. születésnapját ünneplő Demokratikus Koalíció legfeljebb a baloldalt ajándékozta meg az árnyékkabinettel". Megalakítása vélhetően pusztán azt a célt szolgálja, hogy e szimbolikus gesztussal is kifejezzék: ha az ország felett nem is tudják, de a baloldalon átveszik a teljes irányítást - tették hozzá.
Ezzel összefüggésben a válaszadóknak már egy nagyobb része, 30 százalék mondta azt, hogy az ellenzék érdekében áll az árnyékkormány, ugyanakkor csaknem 70 százaléknyian azon a véleményen voltak, hogy e lépés még az ellenzék érdekét sem szolgálja - áll az Alapjogokért Központ közleményében.
MTI/Címlapfotó: MTI/Kovács Anikó

Orbán Viktor kemény videóban üzent a kényszersorozásban részt vevő ukránoknak

Menczer Tamás megmondta: Itt a Tisza válasza Webernek és von der Leyennek

Raskó György ismét elszabadult: nem tetszik neki az árrésstop

Sorozók Dnyipróban: Fényes nappal támadtak le egy férfit

Csercsa Balázs megerősítette a Hír TV-nek: valós a Tisza baloldali megszorítócsomagja + videó

„Szlava Ukraini”: A NATO-főtitkár így kötelezte el magát Ukrajna mellett + Videó

Magyar Péter embere megfutamodott, amikor a riporter Csercsa Balázs állításaival szembesítette + Videó

Paks II – öntik az „első betont”: megkezdődhetnek a tényleges építési munkálatok

Orbán Viktor is odaszúrt Karácsony Gergelynek az elmaradt hóeltakarítás miatt

EM: a kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít

Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül

Manfred Weber európai trónra ültetné saját magát