A rezsicsökkentés eltörlését célzó brüsszeli javaslatot is megszavazták Magyar Péterék

A háború, a migráció és a genderpolitika mellett olyan húsba vágó kérdésben is a brüsszeli elit mellé állt Magyar Péter és a Tisza Párt, mint a rezsicsökkentés eltörlésére irányuló kísérlet. A Magyar Nemzet cikksorozata befejező részében bemutatja azt is, hogy az elhibázott uniós szankciók támogatásával a magyar energiabiztonságot is veszélyeztetik Magyar Péterék.

A lap az elmúlt napokban közölt cikksorozatában már bemutta, hogy milyen fontos területeken érhető tetten Magyar Péter és a Tisza Párt behódolása a brüsszeli elit politikájának. A Magyar Nemzet részletesen feltárta, miként és miért váltak a Manfred Weber vezette Európai Néppárt vazallusává, valamint rávilágítottunk arra is, hogy Magyar Péter korábbi nyilatkozataival ellentétben a Tisza Párt szolgaian támogatja a brüsszeli elit háborúpárti döntéseit, illetve a migrációs és genderpolitikáját.

Végül a lap egy olyan területen vizsgálta meg a hazai ellenzéket uraló formáció gyakorlati lépéseit, amely szintén érinti a szuverenitásunkat, méghozzá a gazdaság és az állampolgárok energiabiztonságának szempontjából.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok fizetik évek óta legalacsonyabb energiaárat Európában. Brüsszel azonban többször felszólította Magyarországot a rezsicsökkentés eltörlésére. Ez a küzdelem rövidebb-hosszabb szünetekkel gyakorlatilag 2014 óta zajlik, amikor az Orbán-kormány bevezette az árkedvezmények rendszerét a lakossági áram- és gázszolgáltatásban.

A Tisza Párt az elmúlt hónapokban több alkalommal is támadta a rezsicsökkentést. Gerzsenyi Gabriella EP-képviselő már az első felszólalásában a rezsicsökkentés eltörlését követelte az uniós törvényhozásban.


„Kivéreztetett” szolgáltatók

Magyar Péter kolléganője szeptember 23-án az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának ülésén azt kérte számon a magyar kormány képviselőjén, hogy miként tervezik a rezsicsökkentés által „kivéreztetett” szolgáltatók feltőkésítését. Vicsek Annamária, a Fidesz-KDNP EP-képviselője azonnal válaszolt a Tisza párt képviselőjének „döbbenetes megnyilvánulására”. Felhívta a figyelmet, hogy a rezsicsökkentés a magyar kormány olyan hozzájárulása a családok jólétéhez, ami Európa-szerte jó gyakorlatként ismert.

Tiszás szavazatok a rezsicsökkentés eltörléséért

A Tisza Párt másik EP-képviselője, Lakos Eszter, október 1-jén meg is szavazta az Európai Parlament energiaügyi szakbizottságában azt a dokumentumot, ami a lakossági rezsicsökkentés eltörlésére szólít fel.

November 14-én Magyar Péter és a tiszások ismét a rezsicsökkentés ellen szavaztak Brüsszelben.

– Felháborító, hogy Magyar Péter és a tiszások egy ilyen javaslathoz adták a nevüket. A rezsicsökkentés megszüntetése magyar családok százezreinek rezsiszámláit emelné meg elfogadhatatlan mértékben. Ezért mi, a Fidesz–KDNP képviselői határozottan elutasítottuk az állásfoglalást – írta közleményében a kormánypárti képviselőcsoport. Kifejtették: az Európai Parlament a COP 29 klímaváltozási konferenciával kapcsolatban elfogadott állásfoglalása, a lakossági energiaár-támogatások, mint például a magyar rezsicsökkentés, kivezetésére szólít fel. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem kiemelt fontossággal bír a Fidesz–KDNP számára. Azonban ezt a küzdelmet a józan észnek kell vezérelnie, nem pedig pániknak és a valóságtól elrugaszkodott méregzöld ideológiának. Sem a gazdák, sem a vállalatok, sem a családok nem fizethetik kizárólagosan a zöld átmenet költségeit – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP.


Veszélyeztetnék Magyarország energiabiztonságát

Magyar Péterék támogatták az elhibázott brüsszeli szankciós politikát is, ami az elmúlt két és fél évben többet ártott Európának, mint Oroszországnak.

Az Európai Parlament november 14-ei Oroszország elleni szankciókra vonatkozó határozata felszólította az EU tagállamokat, hogy tiltsák be az orosz kőolaj, földgáz, illetve nukleáris termékek behozatalát. A Fidesz–KDNP EP-képviselői nemet mondtak ezekre a javaslatokra, mert szerintük súlyosan veszélyeztetik a magyar háztartások és vállalkozások energiabiztonságát. A Tisza Párt politikusai azonban ezúttal sem védték meg a magyar érdekeket.

Borítókép: MTI/Bodnár Boglárka

2024. december 31. 15:16
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family