A németek szerint nincs véleményszabadság Németországban

A nyomás azonban nem a többség, hanem egy kisebbség felől érkezik.

Az Intézet közvélemény-kutatásai már egy ideje arra világítanak rá, hogy a polgárok szabadságérzete csökkenő tendenciát mutat. A 60-as évektől kezdve az elmúlt évtizedig a megkérdezettek kétharmada vallotta, hogy véleményét szabadon kinyilváníthatja, azóta viszont drámai változás állt be a válaszokban: 2021 júniusában ugyanis már csak 45 százalékuk mondta azt, hogy szabadon kifejtheti véleményét, 44 százaléka ennek gyakorlatilag ellentmondott.

Mindez pedig a politikai korrektséggel is összefügg.

Az eredményekből kitűnik, mennyire különbözik egy-egy politika párt szavazótáborának benyomása atekintetben, hogy nem szabadok a véleménynyilvánítás terén. Az AfD-t támogatók 62 százaléka képviseli ezt a nézetet, az FDP és a Linke támogatóinak többsége is úgy látja, hogy inkább óvatosnak kell lennie véleménynyilvánításkor. Az SPD-tábor megosztott, a CDU/CSU-ra szavazók az átlagosnál gyakrabban érzik szabadnak a véleménynyilvánítást, míg messze a legkevesebb nyomást a Zöldek szavazótábora érzékeli – 62 százaléka véli úgy, hogy véleményét szabadon kimondhatja. Ezzel együtt feltételezhető, hogy azok, akik arra panaszkodnak, hogy nem tudnak szabadon véleményt nyilvánítani, jól tudják, hogy nincs olyan törvény, mely ezt megtiltaná nekik – a panasz inkább az olyan társadalmi szankciók ellen irányul, melyek akkor fenyegetnek, ha valaki megsérti a „politikai korrektség” szabályait.

A résztvevőket arról is kérdezték, mi számít „kényes témának”, amivel az ember könnyen megégetheti magát. 1996-ban a megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy a muszlimok és az iszlám témája kényesnek számít – ma 59 százalékuk látja így.

Azt, hogy a hazaszeretet és a patriotizmus kényes téma, 25 éve 16 százalék állította – ma 38 százalék. Az emancipáció és a nők egyenjogúságának témájánál 3 százalékról 19 százalékra történő növekedés könyvelhető el – derült ki a felmérésből.

Illusztráció: deutschland.de

A közvélemény-kutatás szerint a nemnek megfelelő nyelvezet használatának példája illusztrálja legjobban, hogy mennyire szemben áll a legtöbb polgár elképzelésével az a nyomás, hogy nyilvánosan bizonyos témákhoz csak bizonyos szóhasználattal lehet hozzászólni. Egyértelmű volt a megkérdezettek arra adott válasza, hogy személyes beszélgetések során mindig figyelni kell-e arra, hogy kijelentéseivel senkit ne diszkrimináljon vagy bántson meg – így mindig használni kell a férfi és a női nemi formát.

A résztvevők 71 százaléka találta túlzásnak az ilyen nyelvhasználatot, 19 százalék mondta azt, hogy ez így helyes – többségében kortól, nemtől és politikai irányultságtól függetlenül.

A példa nem egyedi: az intézet éppen tavaly érdeklődött afelől, hogy ma lehet-e még „cigánypecsenyét” rendelni vagy a habcsókot „négercsóknak” nevezni – a jelentős többség igennel válaszolt. A „cancel culture” jelenségről is kérdezték a résztvevőket: viszont a megkérdezettek csupán 24 százaléka hallott róla és csak 11 százalék tudta megmondani, mit jelent pontosan.

Az intézet rámutat: érdekes kérdés, hogy miként áll elő az egyenlőtlenség a polgárok beszéd-és viselkedésnormái, illetve annak érzékelése között, hogy mi az, ami társadalmilag tolerálható és mi az, ami nem. Aki személyes körben cigánypecsenyét rendel vagy nem használja a férfi és női nemet is jelölő „gender-csillagot”, azon aligha fognak megbotránkozni társai. A kérdés tehát az, honnan jön az a benyomás, hogy ezt nem lehet megtenni – ez pedig csak a média e folyamatban betöltött szerepével magyarázható. Nélküle ugyanis nem jöhetne létre ilyen nyilvános nyomás a többség beállítottságával szemben. Ennek fényében sok tényező szól amellett, hogy az ilyen témákkal kapcsolatos intellektuális viták részben függetlenedtek az emberek valós hétköznapi életétől. Ez azonban konfliktushelyzetet teremt a társadalom számára, ami problémás az érintett médiumokat illetően, mivel veszélybe kerül a hitelesség. Ezzel együtt az emberek arra való készsége sem határtalan, hogy hagyják magukat nyelvileg irányítani – a megkérdezettek 55 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy szándékosan utasítja el, hogy nyelvhasználatát úgy igazítsa, hogy mondanivalója politikailag korrekt legyen. Ebben csak a Zöldekre szavazók voltak megosztottak. Aki viszont megpróbál olyan szabályokat állítani, melyeknek követését a többség visszautasítja, végül tehetetlen lesz – vonta le a következtetést a kutatásból az Allensbach Demoszkópiai Intézet.