
Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot
A hsziang-csi, vagyis a kínai sakk egyik rangos versenyén aratott győzelmet nemrég Yan Chenglong. A diadal megünneplése azonban meglehetősen hevesre sikerült, amiért a szövetség megfosztotta címétől a játékost.
Yan Chenglong a szállodában a vécé helyett a fürdőkádba végezte nagydolgát, ami nagyon felháborította a sportág vezetőit. Úgy vélik, amellett, hogy kárt tett a hotel tulajdonában, rontotta a verseny megítélését is – írta a Bild.
A sakkozó nem tagadta a történteket, ugyanakkor tettét úgy magyarázta, nem a féktelen ivás, hanem az evés sült el balul. Állítása szerint gyomorbántalmak kezdték gyötörni a szállodai szobájában, és már egész egyszerűen nem ért el az illemhelyig.
Yan Chenglong pert indított a szövetség ellen bocsánatkérést, valamint 100 ezer jüanos, azaz több mint 4,8 millió forintos kártérítést követelve.
Az illetékesek viszont azt is vizsgálják, hogy a játékos nem csalt-e, ugyanis a gyanú szerint análgyöngyökkel trükközhetett, ahogy azt az amerikai Hans Niemann tette, mikor 2022-ben legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. Ez a feltételezés egyelőre még nem nyert bizonyítást.

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok