80 éve született Eusébio, a portugál futball-legenda

Nyolcvan éve, 1942. január 25-én született Eusébio - teljes nevén Eusébio da Silva Ferreira -, a portugál labdarúgás legendás alakja. 

Az akkor portugál gyarmat Mozambik fővárosában, Lourenco Marquesben (ma Maputo) született. Gyermekkora nyomorban telt, fehér vasúti munkás apját ötéves korában vesztette el, azután fekete anyja egymaga nevelte testvéreivel. Az iskola helyett az utcán töltötte idejét, mezítláb, rongylabdával tanult meg focizni. A Benfica fiókcsapatának számító helyi klubtól eltanácsolták, de szerencséjére a Sporting Lisboa által támogatott másik együttesnél láttak benne fantáziát. Tizenöt évesen fedezte fel a Juventus egyik ügynöke, aki szerződést ajánlott neki, de anyja nem engedte el a messzi idegenbe.

Két évvel később mégis Európába utazhatott, a Benficát edző magyar Guttmann Béla jóvoltából. Az elkényelmesedett sztárok helyett fiatal tehetségekre vadászó Guttmann a fodrásznál, egy brazil barátjától hallott a zseniális mozambiki fiúról, s még aznap Maputóba repült. Két nap múlva Eusébióval tért vissza, akit szerződésének aláírásáig álnéven rejtegettek, mert attól tartottak, hogy a rivális Sporting (amelynek fiókcsapatában játszott) szabályszerűen elrabolja a játékost.


A Benficánál 1961 májusában mutatkozott be. A következő évben 17 bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett, és kulcsszerepe volt abban, hogy a portugál csapat abban a szezonban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Eusébio a döntőben két találattal járult hozzá a Puskás Ferenccel és Alfredo Di Stéfanóval felálló Real Madrid elleni 5-3-as győzelemhez. A "Sasokkal" 11-szeres portugál bajnok, hétszeres gólkirály, ötszörös kupagyőztes lett, s négyszer került a BEK döntőjébe.

A portugál válogatottban 1961 és 1971 között 64 meccsen 41 gólt szerzett. A nemzeti együttest 1966-ban a harmadik helyhez segítette az angliai világbajnokságon, a csapat hat meccséből ötön rúgott gólt, összesen kilencet, s ő lett a torna gólkirálya. A legemlékezetesebb teljesítményt az Észak-Korea elleni negyeddöntőben nyújtotta, a 0-3-ra álló mérkőzést egyedül, négy gólt szerezve fordította meg, a végeredmény 5-3 lett.

 

A Benficától 1975-ben köszönt el, ezután 1979-ig kanadai és kisebb portugál csapatokban játszott hosszabb-rövidebb ideig, a Torontóval 1976-ban észak-amerikai bajnoki címet szerzett. Utolsó aktív éveiben sokat szenvedett a térde miatt, végül emiatt kellett visszavonulnia. Edzői karrierbe nem kezdett, sportvezetőként dolgozott, a Benfica és Portugália képviselőjeként járta a világot. Rengeteg jótékonysági akcióban vett részt, elsősorban az afrikai életkörülmények javításáért tett sokat.

A portugál labdarúgás történetének legendás játékosa 1965-ben kiérdemelte a legrangosabb egyéni elismerést, az Aranylabdát (1962-ben és 1966-ban második helyezést ért el). Ugyancsak 1965-ben, majd 1966-ban és 1968-ban is ő lett a BEK-sorozat gólkirálya, 1968-ban és 1973-ban Európa legjobb góllövőjeként Aranycipőt nyert. Többször játszhatott a világválogatott és az Európa-válogatott színeiben is.

 

A Fekete Párducnak és Fekete Gyémántnak becézett csatár irtózatosan gyors volt, a 100 métert 11 másodperc alatt futotta. Távoli, jobblábas lövéseit rettegték a kapusok, a legkeményebb hátvédek sem nagyon tudták megállítani. A rendkívül gyors és technikás támadó 745 mérkőzésen lépett pályára és 733 gólt szerzett, ő volt az első afrikai labdarúgó, aki világhírnévre tett szert. A sportvilág nemcsak kiváló technikai tudásáért, hanem a sportszerűségéért is tisztelte.

Még életében, 1992-ben felállították szobrát Lisszabonban, a Benfica stadionja előtt, 1998-ban az évszázad portugál labdarúgójának választották meg. Hosszas betegeskedés után, 2014. január 5-én szívelégtelenségben hunyt el, halála után Portugáliában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, s első sportolóként kapott helyet a lisszaboni Pantheonban. Film is készült róla, melynek alcíme: Sua Majestade o Rei, vagyis Őfelsége, a Király.

 

MTI/fotók: facebook.com/OfficialEusebio

2022. január 24. 07:12
Több halálos áldozata van a Danas tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Danas tájfunnak, amely vasárnap este rekorderősségű széllel és heves esőzéssel csap...
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Napló teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
POKOLI KÁOSZ! - Brutális dugók, zsúfolt utak, óriási zűrzavar! Elesett a főváros, megbénult Budapest! Lezárások és ú...
family
Életem a drogok rabjaként!
Pénz, lakás, család, barátok és egy biztos munkahely. Volt, aki hajléktalan lett, más a halállal nézett farkasszemet...
family
Tények teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
BUSZBALESET - Gyerekeket szállító busz borult árokba Kunszentmártonnál. Macedóniába tartottak, 19 ember sérült meg -...
Túléltem a tömegkatasztrófát!
Fantasztikus hangulat, lelkes szurkolók... Így indult az Esztergom-Nyerges Rally egy két évvel ezelőtti vasárnap dél...
family
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.