
Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz

Nehéz igazságot tenni abban a vitában, amelyről a Budapesti Autósok Közössége szerdán osztott meg egy videót. A felvétel a főváros XVI. kerületében készült, a közlekedési kuriózum pedig azt követően alakult ki, hogy egy nem túl forgalmas, kertvárosi utcában egy babakocsit toló és gyereke kezét fogó anyuka át akart kelni az úttest egyik oldaláról a másikra ott, ahol egyébként nincs zebra felfestve.
Az esetet rögzítő sofőr óvatosan lassítani kezdett, hogy átengedje a családot, a mögötte érkező piros Fiat vezetője azonban nem erre számított. Megelőzte a kamerás kocsit, és végül csak annak dudálása hívta fel a figyelmét a babakocsis nőre, ezért keményen a fékre lépett.
Szerencsére senkinek sem esett baja, de a történet itt még nem ért véget, mivel a fiatos pár méter múlva megállt az út közepén, majd kipattant a volán mögül, hogy megtárgyalja sofőrtársával az esetet.
A kettejük indulatos párbeszédében egy rendkívül érdekes mondat is elhangzik: a gyalogos a járda meghosszabbított vonalán akart átkelni. Nos, a KRESZ valóban ismer ilyet, sőt, teljesen igaza is van abban a kamerás sofőrnek, hogy ha ez a helyzet fennáll, akkor elsőbbsége van a gyalogosnak, ugyanis egy „láthatatlan zebrával” van dolgunk. Ám éppen azért vitás a szituáció, mert még a jogász szerint sem volt itt elsőbbsége az anyukának.
A videó beküldőjének védelmében viszont el lehet mondani, hogy nem satufékezett, hanem fokozatosan lassított, és a babakocsit toló asszony már az úttesten volt, amikor a mögötte érkező kocsi elkezdett előzni. Az út közepi „gengszterkedés” pedig különösebb kommentárt nem is igényel.

Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz

Meghalt egy nő az M5-ösön Ócsánál

Brutális gólyaharc Kerekegyházán, videó a csata

Veszélyes jövevény jelent meg a magyar vizekben

Egy rossz előzés a motoros életébe került Üllőnél

Rendőrök lepték el útjainkat

Dráma Szabolcsban, egy baba élete volt a tét

Meztelenül találtak rá a magyar lányra, apja ölte meg

Záróvonalon előzött, meghalt egy utas Baranyában

Nem figyelt, ütköztek, felborult, videóra vették

Újabb bűncselekmény derült ki a két életet követelő balesetet okozójáról

Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal