
10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Markáns hidegfront éri el északnyugati irányból Magyarországot szerdán este, ennek köszönhetően pedig valósággal a feje tetejére áll az időjárás egyes régiókban.
Az Időkép előrejelzése alapján egy mediterrán ciklon sokfelé kiadós csapadékot okoz majd. Előbb a Soproni- és Kőszegi hegységben, csütörtök délutántól pedig már a Bakonyban és a Dunántúl nyugati tájain az alacsonyabban fekvő részeken is havas eső, illetve hó váltja fel az esőt.

Péntek délutánig az Alpokalján, valamint a Bakonyban is több centi vizes, tapadó hó terítheti be a tájat, de kis mennyiségű olvadozó hó még a síkvidéken élőknek is kijuthat. Ezzel együtt természetesen a levegő hőmérséklete is nagyot zuhan, a magasabban fekvő részeken egy kevéssel fagypont alá is benézhetünk.
Az északi, északnyugati szél viharossá fokozódik, így az autósok számára is fokozott óvatosság ajánlott, illetve most örülhet csak igazán az, aki nem siette el a téli gumi lecserélését.
Hétvégén már sehol sem lesz havazás, és még a nyugati végeken is enyhül a levegő néhány fokkal.
A nyitókép illusztráció: MTI/Komka Péter

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt