
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Videón látszik, ahogy szatyorral a kezében a lépcső korlátjába kapaszkodik egy idős férfi Debrecen legnagyobb bevásárlóközpontjában. Többen is elmennek mellette, amikor a férfi olyan bizonytalan lesz, hogy hiába próbál kapaszkodni, egyszer csak elindul lefelé és fejjel a földre esik. A vásárlók között volt egy orvos, aki a helyi biztonsági emberekkel azonnal a segítségére sietett.
A mentők is gyorsan a helyszínre értek. Életmentő beavatkozásokra volt szükség.
Közben azonban sokan a mentők munkáját kritizálták, mert szerintük túl sokáig látták el a férfit. Több szemtanú sürgetni, szidalmazni és fenyegetni kezdte a mentőegységet, amiért nem indultak rögtön a kórházba.
A mentők azonban szakszerűen látták el a munkájukat, mert egy betegellátás nem az időn múlik.
A mentők a helyszíni beavatkozásokkal a beteg érdekét szolgálják, hiszen, ha a lehető legkorábban kapja meg a beteg a szükséges beavatkozásokat, ellátást, akkor nagyobb lesz az esély a felépülésre, a gyógyulásra, így aztán csak akkor indulnak el a mentők a kórház felé, hogyha az állapotát stabilizálták, az életmentő beavatkozásokat elvégezték
– hangsúlyozta Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Információink szerint a lépcsőről leguruló férfi részeg volt és az esés közben szerzett molyan súlyos sérüléseket, hogy a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Kerestük a bevásárlóközpontot üzemeltető céget is, akik azt válaszolták, hogy a lépcső minden előírásnak megfelel és naponta közel 20 ezer ember használja. Hasonló baleset pedig az elmúlt 17 évben még nem történt.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint