
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
A közlemény szerint a nyomozók információt szereztek arról, hogy ismeretlenek arra kérnek embereket jutalék ellenében, hogy számlát nyissanak, majd adják át banki adataikat és a kártyájukat a csalóknak, és segítsenek a számláikra érkező összegek felvételében.
A napokban eljutottak a hálózat irányítóihoz, akik a szervezők is voltak, és közreműködtek abban, hogy a csalásokból érkező összegeket a korábban beszervezett számlatulajdonosok akár perceken belül fel is vegyék.
A jól szervezett, több országba is átnyúló bűnelkövetői kör tagjai közül hármat, egy ukrán nőt és két magyar férfit a napokban fogtak el a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével.
A 44 éves nőt csalással és pénzmosással, míg 29 éves és 34 éves társait pénzmosással gyanúsították meg - tették hozzá, azzal együtt, hogy a közreműködésükkel több tízmillió forintnyi, csalással megszerzett összeg juthatott bűnözők kezébe.
A lakásukon tartott kutatások során az online csalásokhoz szükséges eszközökön kívül kábítószert és gáz-riasztó fegyvert is lefoglaltak.
A nyomozók mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a szekszárdi bíróság mindegyikük esetében elrendelt - áll a közleményben.
MTI

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval