
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Azt írták: a már több mint 3,1 milliószor letöltött Digitális Állampolgár mobilalkalmazás újabb területen könnyíti meg az állampolgárok életét, már a használt autók adásvételét is lehet intézni a segítségével. A DÁP mind eladóként, mind vevőként végigvezet az adásvétel minden lépésén a szerződés előkészítésén és aláírásán, a kötelező biztosítással, eredetvizsgálattal, illetékfizetéssel és okmányokkal kapcsolatos teendőkön keresztül egészen a tulajdonosváltás bejelentéséig - tették hozzá.
Felhívták a figyelmet arra: ahhoz, hogy a gépjármű-adásvétel a mobilalkalmazásban elvégezhető legyen, mind az eladónak, mind a vevőnek rendelkeznie kell Digitális Állampolgár mobilalkalmazással, aktív digitális állampolgársággal és aláírótanúsítvánnyal, és mindkét félnek ismernie kell saját digitális aláírásának jelszavát.
Emellett meg kell lennie a jármű törzskönyvének és forgalmi engedélyének, és ha bármelyik hiányzik, be kell jelenteni a hiányt az adásvétel folytatása előtt. Az eladónak magánszemélyként, egyedüli tulajdonosként kell eladnia a gépjárművet, vagyis vállalkozóként, vagyonkezelő vagy autókereskedés nevében nem végezhető el mobilon az adásvétel, valamint csak tulajdonostól lehet vásárolni, üzemben tartótól nem. Mindezeken túl a járműnek rendelkeznie kell rendszámmal, a nyilvántartás alapján elektronikus úton eladhatónak kell lennie.
Megjegyezték: ha közeli hozzátartozók között történik az adásvétel, érdemes a hagyományos, papíralapú szerződéskötést választani, hogy a vevő igénybe vehesse a közeli hozzátartozóknak járó, átírással és eredetvizsgával kapcsolatos kedvezményeket.
Tudatták azt is, az adásvétel folyamatát a mobilalkalmazásban az eladó indítja el, majd miután a vevő csatlakozott, a szerződő felek, a forgalmi engedély és a törzskönyv adatainak ellenőrzése következik, amelynek alapján elkészül a szerződéstervezet. Ha az eladó és a vevő is átnézte és rendben találta a tervezetet, akkor mindkét fél aláírja a szerződést a saját Digitális Állampolgár alkalmazásában. Ezt követi a vételár kifizetése - az alkalmazáson kívül -, valamint a kulcsok és az autó dokumentumainak átadása. A folyamat az eladói oldalon a tulajdonosváltás bejelentésével zárul. A vevőnek ekkor még - az alkalmazáson kívül - kötelező biztosítást kell kötnie és el kell végeztetnie az eredetiségvizsgálatot. Végül az autó új dokumentumainak igénylése és az illetékfizetés következik az alkalmazásban, amelyet követően az alkalmazás kezdeményezi a jármű átírását is.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen