
Vakon tapogatózva siettek egy nő segítségére Sarkadon, minden perc számított
A kegyetlen gyilkosság még 2022-ben történt Mánfán, Baranya vármegyében. Egy 26 éves kétgyermekes édesanyát a vád szerint a párja ölte meg egy késsel.
A nő és a férfi, aki korábban idegenlégiósként dolgozott, összevesztek. Az áldozat nevelt gyermeke és kisebb, közös gyerekük a nagyszülőknél voltak, amikor a késelés történt. Információink szerint a férfi féltékenységből ölte meg szerelmét miután szabadult a börtönből, egy korábbi ügye miatt. A holttest mellett maradt, csak másnap értesítette a rendőröket. Az elmúlt időszakban végig tagadta a tettét.
A vádlott most összekulcsolt kézzel és rezzenéstelen arccal ülte végig a tárgyalást. Korábban nem mutathattuk, a csütörtöki tárgyaláson viszont megengedte, hogy felismerhető felvétel készüljön róla. Azt nem indokolta meg, hogy miért döntött így. Ő és ügyvédje most is azzal védekeztek, hogy az áldozat öngyilkosságát akarta megakadályozni, de közben végül ő végzett a párjával.
A férfi azt állítja, hogy meg akarta menteni a nőt, de közben tragédia történt, tehát ő nem gyilkos.
A bíróság két hét múlva hirdet ítéletet az ügyben.

Vakon tapogatózva siettek egy nő segítségére Sarkadon, minden perc számított

Videón a balatonfűzfői büntetőfékező, elkerülhetetlen volt a legrosszabb

A tűzoltók segítenek eljuttatni a karácsonyi ajándékcsomagokat a rászoruló egyszülős családoknak

Tizenöt százalékkal csökkennek a vonatjegyek árai az „okos” utasoknak

Faddi baleset: 4 gyerek is a kocsiban utazott

Elütöttek egy iskolába siető fiút Nagykanizsán, helyszíni fotók érkeztek

Kiadták a figyelmeztetést, a fél országra kiterjed

A szökőkútból "lefetyelt" egy BMW Kaposváron, elképesztő balesetet vettek videóra

Döbbenetes, hogyan manővereztek egy kamionnal az M4-esen - videóval

Felgyújtotta terhes szeretőjét egy balmazújvárosi férfi

Látványos kulisszák: óriási szárnyakkal pózol Tóth Gabi legújabb klipjében

Névnapi ünneplése közben félrenyelt és fuldokolt egy idős férfi Budapesten


