
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Új fordulatot vett annak a férfinak az ügye, aki az utcán bántalmazta élettársát, és a támadás során életveszélyes sérüléseket okozott neki. A Győri Fellebbviteli Főügyészség hétfőn közzétett közleményében jelezte: a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását indítványozta, mert álláspontja szerint a történtek súlyosabban értékelendők.
A vádlott és élettársa 2023. szeptember 8-án barátaikkal szórakoztak, majd hazafelé indulva a férfi erősen ittas állapotban ököllel megütötte a nőt. A sértett futva próbált menekülni, a vádlott azonban utolérte, tovább ütötte, majd a földre került nőt megrúgta és megtaposta. A további bántalmazást végül járókelők akadályozták meg. A nő életveszélyes sérülést szenvedett.
Az ügyészség arra is emlékeztetett, hogy a férfi korábban is többször megverte élettársát, ezért 2020-ban már végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
Első fokon a Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt, 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ítélet ellen az ügyész a minősítés megváltoztatásáért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A főügyészség szerint azonban a cselekmény ennél súlyosabban minősül.
A vádlott kitartóan, célzottan bántalmazta a sértett fejét, ami köztudomásúan életfontosságú szerv, sérülése halálhoz vezethet, ezért a cselekménye súlyosabban, emberölés bűntette kísérletének minősül
- írták a közleményben.
Másodfokon az ügyben a Győri Ítélőtábla fog dönteni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen