2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
5°C Budapest

Brutális, amit korábban is tett az újbudai lövöldöző, mégsem tartóztatták le - videóval

Félholtra vert egy autóst az újbudai lövöldöző, akit még azelőtt támadott meg, hogy fegyveres ámokfutásba kezdett volna. A férfi agyba-főbe verte a sofőrt azért, mert egy piros lámpánál rádudált. Ezután kezdett őrjöngeni Újbudán.
Tenyek.hu
2024. január 16., kedd 08:07
Vágólapra másolva!

Üvöltözés után hangos lövés zavarta meg az újbudaiak nyugalmát Budapesten még péntek éjjel. Két, férfiakból álló társaság ugrott egymásnak, elsőre úgy tűnt, hogy egy kocsikulcson vesztek össze.

A helyieket megdöbbentette az eset, azt mondták, csoda, hogy nem történt még ennél is nagyobb összetűzés. Volt, aki nem bírta végignézni a történteket, több lakó is rájuk kiabált.

A férfi egy gumilövedékes fegyvert sütött el, információink szerint viszont a vitát nem a kocsikulcs váltotta ki. Úgy tudjuk ékszerekkel üzleteltek, emiatt veszett össze a két társaság. A lövöldözőt azóta elfogták, kiderült, hogy nem csak emiatt keresték, pár napja egy másik férfit félholtra vert.

A férfit a nyomozók egy előző napi garázdaság, illetve testi sértés miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, ami egy közlekedési konfliktusból adódott.

A korábbi esetnél az őrjöngőre valaki rádudált a budapesti forgalomban. Ezt azzal torolta meg, hogy az út közepén kiszállt és késsel fenyegette meg a másik férfit, akit ezután ököllel agyba-főbe vert. Emiatt és a péntek éjjeli lövöldözés miatt az ügyészség indítványozta a letartóztatását, amit a bíróság viszont nem rendelt el. Helyette nyomkövetőt kapott. Az ügyészség a letartóztatása érdekében fellebbezett.

Úgy tudni, a kihallgatásán a férfi azt mondta, önvédelemből lőtt, mert veszélyben érezte magát.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk