
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Bombariadó miatt kellett elhagyniuk csütörtök reggel a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak és dolgozóinak az épületet - számolt be róla a KEMMA.
A rendőrök azonnal a helyszínre siettek bombakeresőkkel, mentőkkel és tűzoltókkal. Gányai Balázs főhadnagy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lapnak elmondta, hogy robbanóanyag-kereső kutyát is bevetettek az akció során. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.
Az épületet összesen 375 diáknak és 45 dolgozónak kellett elhagynia. A gyerekeket a közeli hivatalba és művelődési házba kísérték át a pedagógusok. Az iskola egyik tanulója elmondta, hogy tanóra közben szólalt meg a tűzjelző készülék, ám először azt gondolták, hogy ez csak egy próba.
"A tanárok másodpercek alatt kiürítették az épületet, majd megérkeztek az egyenruhások. A kisebbeken – gondolok itt az alsó tagozatos diákokra – akkor uralkodott el a félelem, amikor meglátták a rendőröket, mentőket. Többen sírni is kezdtek, de a tanárok megpróbálták őket megnyugtatni. Ekkor már biztosak voltunk abban, hogy ez nem csak egy riadópróba" – mondta az intézmény tanulója, hozzátéve, hogy összesen hét rendőr-, két mentő- és két tűzoltóautót számolt össze a helyszínen.
Címlapfotó: Illusztráció (Országos Mentőszolgálat)

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt