
Kiskorú gyerekük volt az asszisztense a drogdíler szülőknek
A kiskorú gyerek egyeztette a rendeléseket a szüleitől drogot vásárló vevőkkel. A drogkereskedők rendszeresen kiszolgáltak kiskorúakat is. Most emeltek vádat a dílerek ellen.
Tenyek.hu 2021. december 27., hétfő 09:24
Egy alkalmi munkából élő keceli család jövedelmét úgy egészítette ki, hogy dizájner drogok árúsításba kezdtek, bikát és kristályt árultak 2018 és 2020 között. Minden családtagnak meg volt a maga feladata az üzletben, beleértve a szülők kiskorú gyerekét is. Neki az volt a dolga, hogy a vevőkkel egyeztesse a megrendeléseket. Ezt egy közösségi levelezőrendszeren, illetve sms-ben bonyolította. A szülőkkel való egyeztetés után ő tájékoztatta a vevőket az anyag milyenségéről továbbá a szállítás időpontjáról és módjáról is - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A szintetikus drogok beszerzése a családfő feladata volt. Ő végezte a porciózást is, két nagykorú fiával együtt. 0,1-0,2 grammos csomagokat készítettek, amiket 1000 forintos adag áron értékesítettek.
Vevőkörükbe több 18 év alatti fiatal is tartozott, akik heti rendszerességgel vásároltak tőlük, alkalmanként 3-10 adagot vettek.
A szállítást a család nagykorú tagjai végezték, az otthonukba vásárló ügyfeleket az asszony szolgálta ki. A törzsvevők egyébként az asszony börtönben ülő testvérének vevőköréből kerültek ki. Ezt az ügyfélkört szélesítették ki két év alatt, amíg le nem buktak a jövedelmező családi biznisszel.
A rendőrök a házkutatás során több millió forint készpénzt talált, ami az asszony ruhái közé volt eldugva.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség a család nagykorú tagjai ellen most vádat emelt, mindannyiukat kereskedéssel, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja. A szülőknek továbbá kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.
Fotók: Magyarország Ügyészsége
+Ez is érdekelheti

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki



