
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
A 30 éves férfi meggyilkolt egy embert Taipei városában, majd Kínába menekült. Balszerencséjére a járványintézkedések miatt 14 napig karanténba került, ahol megtalálták. Kína határain ugyanis az egyik legszigorúbb intézkedéseket vezette be a Covid ellen. Minden külföldi látogatót 14 napig karanténhotelbe helyeznek.
A gyilkos, Huang ezzel nem számolt, miután hétfőn két lövéssel gyilkolt meg egy 45 éves férfit Thaiföldön. A rendőrség reggel nyolckor értesült a lövöldözésről. Az áldozat két lőtt sebbel a nyakán került kórházba, ahol este meghalt.
Huang a helyszínről egy ezüst autóban menekülhetett el, amit később otthagyott egy parkolóban. A férfi többször ruhákat és közlekedési eszközöket is cserélt menekülése közben, hogy ne ismerjék fel. Végül egy repülőre szállt dél körül, ami Kínába tartott.

A férfi ruháiról a helyi rendőrség közölt képet.
A leszállást követően a gyilkos karanténhotelba került, források szerint még mindig ott tartózkodik. A rendőrség ennél több információt nem oszt meg az ügyről, mivel jelenleg is a kínai hatóságokkal tárgyalnak a férfi kiadatásáról.
A kínai közösségi médiában felrobbant az ügy, többen humorosan jegyezték meg, hogy ugyan a thaiföldi rendőrséget ki lehet cselezni, de a kínai járványintézkedéseket nem – írta a CNN.
Fotó: Taiwan National Police Agency

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre