
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Nagyon izgalmas szombat este elé nézünk a Dancing with the Stras műsorában. Gabriela Spanic egy teljesen új szerepbe bújhat, ugyanis ezúttal a zsűrik táborát fogja erősíteni. Rutinos versenyzőként pedig pontosan tudja, hogy mit figyeljen a táncosok produkciójában. A Mokka péntek reggeli interjújában Ördög Nórával részletesebben meséltek a szombati elődöntőröl és arról, hogy Gabriela számára mi a legfontosabb egy táncelőadásban.
„Színésznőként számomra a legfontosabb az, hogy a színpadon mennyire magabiztos valaki, mi az, amit sugároz magából, mennyire természetes és hogy mennyire élvezi azt, amit csinál” – nyilatkozta Gabriela, továbbá hozzátette, hogy nem csak az a lényeg, hogy tánc közben mennyire jól mennek a mozdulatok, hanem a kisugárzás és a hatás, amit kiváltanak a nézőkből és még szórakoztatni is tudjanak:
„Nagyon fontos, hogy libabőrös legyen a közönség. (…) Számomra az is nagyon fontos, hogy mindenkinél egység legyen, hogy legyen jó energiájuk, legyenek vidámak na és persze, hogy a párok áttudják adni az érzéseket. Azt hiszem ez az, amire majd figyelek szombaton” – tette hozzá a venezuelai színésznő.
A kérdésre, miszerint a zsűrik mit szóltak Gabriela érkezéséhez Nóri könnyedén válaszolt, szerinte Gabi a legjobbkor érkezett. Ez a mezőny nagyon erős már az első adásoktól kezdve és egyre nehezebb számukra a versenyzők értékelése is, hiszen mindig a maximumot hozzák. Nóri egyetértett Gabival abban, hogy tánctechnika mellett a kiváltott hatás és a plusz energiákat is értékeljék majd a zsűritagok és szerinte Gabi ebben a legjobb segítség számukra.
Az interjú további részében Gabriela elmondta, hogy milyen párosnak gondolja Adreit és Andit, Ördög Nóra pedig egy érdekes kulisszatitkot is kifecsegett a nézőknek.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi