
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál
Miután meglopták szüleit a vádlott úgy döntött, hogy alaposan megleckézteti a sértettet. Megvárta őt a tanyáján és leütötte, majd az eszméletlen férfit felakasztotta.
Hogy elterelje a gyilkosságról a gyanút önakasztás látszatát keltette. Majd elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfit szerencsére még időben megtalálta élettársa, aki azonnal értesítette a mentőket. A férfit sikerült újraéleszteni, de maradandó hangszálbénulást és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.
Az eset 2016-ban történt. A vádlott ellen az elsőfokú ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az ellen fellebbezést nyújtottak be védőjével.
Most azonban a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a kiskunhalasi férfi letartóztatásának meghosszabbítását, mivel fennáll a szökés lehetősége – olvasható a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.
A fotó illusztráció.

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén