
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
Halálos tömegszerencsétlenség történt az M7-es autópályán Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban. A tragédiában nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben.
Információk szerint azért következhetett be a tragédia, mert a Horvátországból hazatérő busz valami miatt nagy sebességgel a jobboldali sávból a leállósáv irányába kezdett el sodródni, majd előbb szalagkorlátnak ütközött, aztán egy felüljáró pillérének, és ezt követően borult az árokba.
A tűzoltók tizennégy utast mentettek ki a busz első és hátsó szélvédőjén keresztül, a többi utas saját erejéből el tudta hagyni a járművet.

Fotók: Mihádák Zoltán
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egység vett részt a mentésben, a sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba.
Korábban a rendőrség még két súlyos és 46 könnyebb sérültről számolt be.
Úgy tudjuk, hogy a busz vezetője is meghalt a balesetben. A halottak és a súlyos sérültek között nincs gyermek, de két tizenéves könnyebben megsérült.
Mint kiderült, Horvátországban nyaraló magyarokat szállított a busz. Az utasok nagyrészt budapestiek, de vannak köztük székesfehérváriak is.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát, de Andó Gergely közlekedési szakújságíró az M1 csatornának elmondta, hogy vagy elaludhatott a sofőr, vagy akár rosszullét is okozhatta a balesetet, de emellett felmerülhetett műszaki hiba is. Hozzátette, hogy mindezek mellett szintén vizsgálandó, hogy milyen egyéb közlekedési körülmények vezethettek a tragédiához.
Kiemelte, a balesetet súlyosbította, hogy a busz hídpillérnek ütközött, így az autópálya szakasz biztonságát is vizsgálni kell majd.

Súlyosabb hazai buszbalesetek 2016 óta
2016. szeptember 5. - Egy gyereket szállító iskolabusz és egy munkásokat fuvarozó kisbusz ütközött össze a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréd és Nagykálló között. A balesetben a kisbuszban ülők közül két felnőtt a helyszínen életét vesztette, ketten súlyosan, huszonnégyen könnyebben megsérültek.
2016. december 17. - Az M3-as autópálya 133-as kilométerénél, Mezőkövesd és Mezőkeresztes között az ónos eső miatt eljegesedett úton felborult a debreceni Grand Tours utazási iroda autóbusza, amely a bécsi adventi vásárról tartott hazafelé. A balesetben kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött még egymásnak. A busz nyolcvanegy utasa közül öten meghaltak (hárman a helyszínen, ketten a kórházban) és több tucatnyian megsérültek.
2017. október 9. - Két tehergépkocsi és egy rendőröket szállító autóbusz ütközött össze az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében. A balesetben ketten meghaltak, tizenhatan pedig megsérültek.
2018. június 27. - Szolnokon egy megkülönböztető jelzését használó mentőautó frontálisan ütközött egy utasokat szállító autóbusszal. A balesetben a mentőautó vezetője és a szállított beteg meghalt, 22 sérültet vittek kórházba.
2021. február 18. - Kömlő és Tiszanána között menetrend szerinti autóbusszal ütközött össze egy gépkocsi. A személyautó vezetője és egyik utasa a helyszínen életét vesztette, további ketten pedig megsérültek.


Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron