
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Hétfőn este új arcokkal tért vissza a képernyőre az Exatlon Hungary. A TV2 sikerműsorának most induló évadában már a bemutatkozások során drámai mondatok hangzottak el, amikor az egyik versenyző felidézte gyerekkorának legnagyobb kihívását.
A 23 éves Csóri Dorka Tahitótfalun nőtt fel, közgazdász diplomát szerzett, jelenleg pedig pilates oktatóként dolgozik. Mint említette, mindössze 2 éves volt, amikor leukémiát diagnosztizáltak nála az orvosok, ami így vagy úgy, de azóta is kihatással van a mindennapjaira.
A fiatal edzőnek az édesanyja is megszólalt, és elmondta, voltak egészen nehéz időszakok a család életében, amelyek különösen a szülőket viselték meg. A mottójuk mégis mindig az volt, hogy kislányuk meg fog gyógyulni.
Dorka úgy véli, a betegségének betudhatóan mindig is lemaradásban volt a kortársaihoz képest, éppen ezért megtanulta, hogy neki többet kell tennie a sikerért, mint másoknak. A szorgalom azonban meghozza gyümölcsét, és ez jelenti számára a motivációt a dominikai megméretés előtt is.
Sok mindenen mentem keresztül, de sosem adtam fel, és ez az Exatlonban sem lesz másképp
– fogalmazott.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát