
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Ismét helyzetjelentést adott követőinek a közösségi oldalán Galla Miklós. A humorista hétfői posztjában elárulta, már múlt szerdán hazatérhetett a kórházból, de még várnia kellett, hogy megjavítsák a számítógépét, a technikai akadályok azonban végre elhárultak.
A L’art pour l’art Társulat egykori tagja saját bevallása szerint már jobban van, és ezt a közzétett mosolygós fotó is alátámasztani látszik, amit megnyugvással fogadhatnak az abszurd humor kedvelői.
Szerdán lesz egy konzílium, amin eldöntik, hogy lesz-e műtét, vagy sem
– fogalmazott Galla Miklós, aki ugyanakkor nem titkolta, hogy még mindig gyengének érzi magát.
A komikus egészségi állapota már hosszú ideje beszédtémát szolgáltat a magyar nyilvánosságban. Utoljára több mint egy hete érkezett hír róla, nem sokkal azután, hogy kórházba került. Több vizsgálaton is átesett azóta, hogy végre megoldást találjanak régóta fennálló gyomorproblémájára.
Kapcsolódó tartalmak:
Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát