
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Idén nyáron a festői szépségű Mykonos szigetén, a naplemente fényében kérte meg Balogh Eleni kezét szerelme, Soós Dávid. A labdarúgó egy romantikus vacsora után klasszikus módon letérdelt, és feltette a nagy kérdést, amire természetesen igen volt a válasz. A jegyespár pénteken a Mokka vendégeként mesélt az esküvői terveikről.
2027-re tervezzük, de ember tervez, Isten végez, úgyhogy majd meglátjuk, hogy hogy alakul. Annyit tudunk, hogy Magyarországon szeretnénk
– árulta el Balogh Eleni.
Vőlegénye hozzátette, hogy nagy lagziban gondolkodnak, ami azt jelenti, hogy 100 főnél is többen lesznek, lehetőleg vidéken, ahol valamennyire a hagyományokat is megőrzik majd.
Ennyit tudok kislány korom óta, de amúgy ugyanolyanok vagyunk, szóval szeretnénk ezt megünnepelni
– jegyezte meg mosolyogva a Szerencselány, akinek még nincsen határozott elképzelése a menyasszonyi ruhájáról.
Mint mondja, úgy érzi, számára ez lesz a legnehezebb feladat.
Rengeteg esküvői fotózásunk volt, Dávid rengetegszer látott már menyasszonyi ruhában. Kicsit aggódok is emiatt, hogy nem lesz olyan különleges, de én is azt gondolom, amikor ott leszünk és a mi násznépünk ott lesz, a család, a barátok, akkor ez mégis egy ilyen meghitt dolog lesz
– fogalmazott a modell.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?