
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
Megújult formában tért vissza a képernyőre hazánk ikonikus vetélkedője, a Szerencsekerék. A részletekről az új Szerencselány, Balogh Eleni számolt be a keddi Mokkában, aki azt is elárulta, hogyan fogadta a felkérést. Ráadásul mint kiderült, nemcsak ez az új feladat, ami hatalmas változást hozott az életébe.
Meglepetésként ért a hír, hogy egyáltalán a castingon részt vehetek. Amikor pedig kiderült, hogy én leszek az új Szerencselány, akkor nagyon boldog voltam
- áradozott Balogh Eleni, aki bármikor újra forgatná a műsort. Rendkívül örömteli időszakát éli, hiszen a szakmai sikerek mellett a magánéletében is révbe ért.
Legutóbbi görögországi nyaralásunkon a szerelmem megkérte a kezemet
- jelentette be a hírt a modell. Párja rendkívül izgult, de ennek ellenére annyira természetesen viselkedett, hogy a mennyasszony semmit sem sejtett az egészből.
Dávid 5 és fél év alatt semmilyen ajándékkal soha nem tudott meglepni, mert mindig rájöttem
- árulta el a Szerencselány. Így végre teljesült a vágya, hogy kedvese meglepje.
A lánykérés egy vacsorát követően, a naplementében történt. Soós Dávid labdarúgó klasszikus módon letérdelt, majd feltette a nagy kérdést, amelyre igen volt a válasz.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?