
Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid első mérkőzésén simán legyőzte azeri ellenfelét, így bejutott a negyeddöntőbe szerdán a párizsi olimpián - közölte az MTI.
Az ESMTK világbajnoki címvédője olimpiai újoncként érkezett a francia fővárosba, ahol a birkózóversenyeknek otthont adó Mars-mező Arénában második kiemeltként kezdte meg szereplését, méghozzá rögtön egy keménynek ígérkező ellenféllel, a 77 kilóban olimpiai bronzérmes, 82-ben világ- és Európa-bajnok Rafig Huseynovval szemben.
A 36 éves azeri alacsonyabb súlycsoportból érkezett, így tekintélyes eredménysora ellenére lehetett bízni abban, hogy erőben nem tudja majd felvenni a versenyt a 24 esztendős riválisával, ami a meccsen korán be is bizonyosodott.
Losonczi a tőle megszokott stílusban, óriási lendülettel vetette magát a küzdelembe. Huseynov komolyan küzdött, hogy megálljon előtte a szőnyegen, és reklamálással igyekezett tördelni a mérkőzést. Egyik ilyen után Losonczit fejelésért figyelmeztették, ő pedig előbb elnézést kért, majd rögtön derékra támadott és kivitte az azerit a szőnyegről (1-0). Huseynovnak azonban ez a támadás sem tetszett és - érthetetlen módon - videózást kért, ami megerősítette az eredeti ítéletet, ezzel pedig már 2-0-ra vezetett Losonczi.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
A szakasz folytatása is kiválóan alakult, a passzív Huseynovot másfél perc után ugyanis leküldték, a magyar előny pedig 3-0-ra növekedett. A parterhelyzetben aztán nem úgy sikerült minden, ahogy a magyar klasszis szerette volna, mert mire tökéletesen összefogta és megpörgette ellenfelét, addigra kicsúsztak a szőnyegről.
Mindezek ellenére a szünetre magabiztos előnnyel mehetett Losonczi, aki a második szakasz elején el akarta kerülni, hogy őt parancsolják parterhelyzetbe, ezért óriási energiákat mozgósítva ment előre. Az ESMTK büszkesége egy kissé túl hevessé is vált, szabálytalankodott, amivel hirtelen szorossá vált a meccs, miután a bírók két pontért megintették (3-2). Losonczi Dávidot azonban ez sem zavarta meg, folytatta a zakatolást és fejlefogásból leszorította az azerit és mögé ment (5-2), ezzel visszaállította a hárompontos különbséget, melynek megtartása nem jelentett neki a gondot a mérkőzés végéig.
Losonczi így készülhet a negyeddöntőre, melyben a szerbek idei Európa-bajnokával, Aleksandr Komarovval mérkőzik meg.

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna

Kiemelkedő nézettséggel tért vissza a Napló a TV2-re

Február 16-tól jön a Séfek Séfe 7. évada Tischler Petrával a TV2-n

Hatalmas hasasokat ugrottak a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi, videón a vizitorna