
Lékai-Kiss Ramóna könnyek között vallott: „Néha még fáj...”
Jákob Zoli a kedd reggeli Mokka vendége volt, a műsorban az öregedéshez való hozzáállásáról mesélt a nézőknek.
A milliárdos elárulta, hogy már túl van a kapuzárási pánikon, ám nehéz pillanatokat és gondolatokat okozott számára. Sokáig még a korát is titkolta.
Már az egész életét lepörgette maga előtt, felkészült arra, hogy ráncos lesz, már nem fog kelleni a nőknek.
Aztán fordult a kocka, eldöntötte, hogy odafigyel az egészségére és külsőjére.
Az igényes, megnyerő megjelenése azonban nem minden, a szervezete belső táplálásáért is mindent elkövet.
Nemrégiben ugyanis egy svájci klinikán járt, ahol élethosszabbító és életmódváltó programon vett részt.
Összefogtam a genetikával, a mesterséges intelligenciával és a svájci tudománnyal…Úgy kezdődik, hogy a véredet szételemzik. 20 kémcsővel vettek vért, aztán a radiológiával az egész testemet apró szeletekre vágják, mindent megnéznek. Aztán a genetika és az epigenetika segítségével mire vagyok hajlamos és azokra kell figyelnem
- árulta el Zoli, akinél a szívinfarktus kockázata a legmagasabb.
Ez a „diagnózis” azonban egy pillanatig sem szegte kedvét a háromgyermekes apukának.
Igyekszik többet kardiózni és megfelelő tápanyagokkal ellátni a szervezetét.

Lékai-Kiss Ramóna könnyek között vallott: „Néha még fáj...”

„Te egy szexi, jó pasi vagy” – Liptai Claudia egyszerűen nem tud betelni Veréb Tomival

Keményen odaszúrt a rajongóinak a Sztárban Sztár énekese: „Ez már kezd olyan lenni, mintha direkt lenne...”

Életveszélyes fertőzéssel került kórházba a Golden Globe-díjas színésznő

Szandi felkészült a búcsúra, már hetekkel ezelőtt tudta, mit fog mondani a Sztárban Sztár All Starsban

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Hajós András nem akarta, mégis táncolni fog: soha nem látott produkció jön a Sztárban Sztár All Starsban!

Megtörte a csendet T. Danny, így reagált a drogbotrányra

Sürgősségire került a TV 2 arca, éppen egy új műsort forgattak

Összeomlott Ádám Attila a TV 2 élő show-ja alatt, Herceg Erika rohant fel hozzá a színpadra

Leslie Mandoki a berlini fal leomlásának évfordulóján üzent

Hat éve vár a pillanatra Herceg Erika, végre teljesült a vágya