
Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai
Gáspár Győző zenészt próbáló feladatot kapott a Zsákbamacska VIP szombati adásában: úgy kellett előadnia ismert slágereket, hogy értelmes szöveget nem énekelhetett.
A showman természetesen a tőle megszokott elánnal vágott bele, egyedülálló produkciója nyomán pedig Bea asszony pár másodperc alatt megfejtette, hogy az Isztambul című dal szól a fejhallgatón, mindössze a zenekarral kapcsolatban volt bizonytalan.
Győző le sem bírt állni, heves tánca azonban a jelek szerint már neki is sok volt, ugyanis annyira elfáradt, hogy a térdeire támaszkodva kapkodott levegőért.
Néhány pillanatra megfagyott a hangulat a stúdióban, még az újdonsült műsorvezető, Marics Peti sem igazán tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Végül Győző átbillent a holtponton, és ott folytatta, ahol abbahagyta.

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás