
Itt a nagy szex-tanulmány, kiderült, mennyi idő ideális az ágyban
A nyári időszámítás előnyei és hátrányai folyamatos vitákat vált ki a világ országai között, ezért többen már évekkel ezelőtt úgy döntöttek, végleg felhagynak az óraátállítással. Orvosok, kutatók és más szakértők szerint pedig ez lenne a megfelelő gyakorlat, hiszen a félévenkénti óraátállítás károsan hat az emberi szervezetre – írja a BBC. Ennek ellenére Pew Research Center tavalyi elemzése szerint a világ országainak körülbelül harmada tartja még mindig fent ezt a szokást.
Jagdish Khubchandani, az Új-Mexikói Állami Egyetem közegészségügyi professzora azt állítja, összefüggést találtak az óraátállítás és az egészségügyi problémák megjelenése között, mint az alvászavarok vagy akár a szívroham.
Más tanulmányok és több szakértő is megemlíti emellett többek között a balesetek előfordulását, a mentális egészség és jólét kapcsolódását is
– tette hozzá. A nyári időszámítás ugyanis könnyen megzavarhatja az alvás-ébrenlét ciklusokat, hiszen megzavarja a hormonok működését, ami a pihentető alvás mellett a stressz, a vércukorszint-kezelés és az éhség- és elégedettség jelzéséért is felelős. Mindemellett az alvás-ébrenlét ciklus felborulása elhízást, metabolikus szindrómát, szív- és érrendszeri megbetegedéseket és depressziót is okozhatnak.

A fotó illusztráció: MTI/Mónus Márton
A kutatók megemlítik emellett az óraátállítással kapcsolatos balesetek megfigyelhetőségét is, szerintük ugyanis ilyenkor drasztikusan megnőnek a munkahelyi-, az orvosi- és az autóbalesetek is, emellett az általános halálozási arány is emelkedik. A nyári időszámítás kezdete ráadásul ebből a szempontból sokkal rosszabb, egy kutatás szerint ugyanis ilyenkor 30 százalékkal több a halálos kimenetelű balesetek száma, míg a téli időszámítás kezdetekor ez az érték körülbelül 16 százalék.
A szakértők álláspontja szerint tehát a két időszámításos rendszert el kell törölni, ehelyett pedig minden nemzetnek meg kellene határoznia egy állandó, egész évben érvényes időt.
Az biztos, hogy idén még számítanunk kell egy óraátállításra, legközelebb ugyanis március 31-én hajnalban esedékes.

Itt a nagy szex-tanulmány, kiderült, mennyi idő ideális az ágyban

Monaco Hadtest: egy bábbal az ország élén a háború mindent tönkretesz

Ezért ünnepeljük a szilvesztert

Tóth Gabi elárulta, mi volt a legnagyobb ünnepi ajándéka

Világraszóló örömhírt jelentett be a debreceni állatkert

Meghalt Brigitte Bardot

Egy-két házi praktika is segít az ünnepi túlevésen

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik