
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
A Mokka péntek reggeli adásában Kanizsai-Silka Ágnes divatszakértő véleményezte a londoni divathét legemlékezetesebb pillanatait, köztük azt, amikor a 90-es évek négy ikonikus szupermodellje, Cindy Crawford, Naomi Campbell, Linda Evangelista és Christy Turlington együtt vonultak végig a kifutón. A világszerte ismert gyönyörű nőkön látszott, hogy nagyon élvezik a közös munkát, ahogyan ők fogalmaztak, szinte második családként tekintenek egymásra. A 90-es évek ugyan elröppentek, a szakértő szerint pedig rengeteg munka van abban, hogy ez a négy nő a mai napig benne van a divatvilág legbelső berkeiben, így továbbra is világmárkákkal dolgoznak együtt, szépségük pedig mit sem vesztett korábbi fényéből.
Az eseményen ezen felül hatalmas ovációt kapott Sienna Miller babapocakot villantó szettje, ami egyre elterjedtebb a sztárok körében. Rihanna is imádta mutogatni gömbölyödő hasát, ez azonban néha megosztó lehet az emberek körében. A vörös szőnyegen rengeteg sztár feltűnt, akik szebbnél szebb kreációkban mutatták meg magukat, így a hétvégére London is versenybe szállhatott a divat fővárosa címért.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek