
Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai
A Szomszédok című sorozat hatalmas népszerűségnek örvendett az 1980-as évek második felétől, egy ország rajongott a szereplőkért. A sorozat Gábor Gábora, azaz Koltai János idén töltötte be 88. életévét, ám felesége hosszú ideje tartó betegsége miatt végül úgy döntött, az ünneplés elmarad és csak a csodában bízott.
Nem érdekel most a születésnapom, gondolni sem tudok rá, beszélni sem akarok róla. Csak szegény feleségem körül járnak a gondolataim, mert kórházban van és nagyon aggódom érte
– nyilatkozta két hónappal korábban a Blikk-nek.
A Jászai Mari-díjas Pap Éva az utolsó percig küzdött, de szervezete végül feladta a harcot. Haláláról a Madách Színház közleményben számolt be, melyből kiderül, 1994-től 2003-ig volt a színház oszlopos tagja, karrierje során pedig a közönség több tucatnyi magyar filmben láthatta, többek között Keleti Márton, Makk Károly vagy Fábri Zoltán műveinek rendszeres szereplője volt.

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás