
Elemző: 8 milliónál is több választó adhatja le a voksát - A magas részvétel mindig a Fideszt erősítette

Beata Szydło volt lengyel miniszterelnök is Orbán Viktort és a Fideszt támogatja, és ő is úgy gondolja, hogy az Európai Unió rossz irányba tart, és a csőd felé löki az országokat.
Az Európai Unió rossz irányba halad. Egymást követik az újabb és újabb krízisek, amelyek tönkre teszik a gazdaságot, romba döntik az európai ipart. A Green Deal megrendítette országaink energiabiztonságát, és olyan válságot okozott, amely miatt a családok rezsiszámlái az egekbe szöknek, az európai ipar pedig visszafejlődik
– kezdte Beata Szydło, majd kiemelte, hogy migráció és a Mercosur-megállapodás is negatív hatással van a gazdaságra.
A Mercosur-megállapodás miatt a csőd felé tart az európai mezőgazdaság. Az emberek félnek az illegális migrációtól. A brüsszeli bürokrácia nem vonja le a tanulságokat ezekből a krízisekből, és azok a tervek, amelyeket most készítenek, csak tovább mélyítik a válságot
– tette hozzá a politikus, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a brüsszeli bürokrácia következő években egy zsarolásra alapuló költségvetést akar létrehozni.
Többek között a 2028 – 2034-es uniós költségvetéssel kapcsolatban egy zsaroló mechanizmust akarnak bevezetni. Azoktól, akik nem hajolnak meg a brüsszeli diktátumok előtt, mindenféle indokokkal megvonják majd az európai forrásokat
– húzta alá a Jog és Igazságosság párt alelnöke, és kijelentette, hogy az Európai Uniónak változásra van szüksége.
Szükségünk van az Európai Unióra, de meg kell változnia. Vissza kell találnia a gyökereihez. Ismét egy biztonságos közösséggé kell válnia, amelyben tisztelik a tagállamok szuverenistását, államaink hagyományait és értékeit, az állampolgárok szabadságát. Magyarország, Lengyelországhoz hasonlóan többször estek áldozatául a nagyhatalmak rájuk nézve káros döntéseinek. Összeköt minket a szabadsághoz való ragaszkodás. Értékeljük, hogy tagjai vagyunk az európai közösségnek, de látjuk a gyengeségeit is
– folytatta Beata Szydło, aki nyomatékosította, hogy épp azért fontos a jelenlegi magyar választás, mert a Fidesz egy olyan kormány, amely a biztonságot és a szabadságot biztosítja a magyar embereknek.

Egy biztonságos és fejlődő Európában szeretnénk élni. Ezért olyan fontosak számunkra a választások. Ma éppen a magyar kormány az, amelyik azokat az értékeket védik, amelyek a szabad európai polgárok és a szuverén nemzetek számára annyira fontosak: a biztonságot, a szabadságot
– összegezte a politikus, majd kiemelte, hogy véleménye szerint a együttműködés szellemében, a demokráciát középpontban tartva kellene egymás mellett léteznie az államoknak.
Demokráciában akarunk élni, nem pedig a legerősebb államok diktátumai alá vetve, amelyek maguk alá akarják rendelni a többieket, a saját érdekeikért, nem pedig az európai polgárok javáért. Együttműködést szeretnénk, nem pedig, hogy elvegyék tőlünk azt a jogot, hogy saját szuverén államunk érdekei szerint cselekedjünk
– hangsúlyozta a Jog és Igazságosság párt alelnöke, és azt kívánta, hogy Orbán Viktor győzedelmeskedjen a választáson.
Az, hogy hogyan döntünk egy választáson, nem csak a saját országunk sorsára, hanem az összes európai polgár sorsára is kihatással lesznek. Kívánom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr győzelmet arasson
– zárta a poltikus.
Nyitókép: Beata Szydło Facebook-oldala

Elemző: 8 milliónál is több választó adhatja le a voksát - A magas részvétel mindig a Fideszt erősítette

Kilenc óráig a polgárok 16.89 százaléka szavazott

Már kora reggel választási törvényt sértett a Tisza

Így buzdít a szavazásra Kocsis Máté - Videó

Leadta szavazatát Orbán Viktor - Fotó

Fidesz: A Tisza roma szavazatvásárlása miatt feljelentést teszünk

Orbán Viktor: Azért jöttem, hogy győzzek! - Videó

Szijjártó Péter: sorsdöntő választás a mai

Menczer: A békét csak Orbán Viktor tudja megvédeni

Orbán Viktor: A nemzeti kormányzás nem engedi, hogy bevigyenek bennünket a háborúba, nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának, és megvédjük a családok érdekeit

Megnyitottak a szavazókörök

Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében