
Kijev már tucatnyi támadást hajtott végre különböző gázvezetékek ellen, beleértve a Török Áramlatot is

Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni − hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
Rogán Antal a Bayer show című műsorban kifejtette:
Ukrajna az egyetlen, amelynek érdekében áll ma Magyarországon az, hogy kikényszerítsen egy kormányváltást, mert az ukrán EU-tagsághoz és az ukrán háború támogatásához ez kell.
Közölte, minden eddiginél nagyobb olaj- és energiaválság várható. Ebben a helyzetben Brüsszel javaslata az embereknek az, hogy ne járjanak autóval, ne fogyasszanak, lehetőleg dolgozzanak otthonról, ne használjanak repülőt, halasszák el a beruházásokat és a felújításokat. Az Európai Bizottság tudja, hogy olajhiány, és lehet, hogy gázhiány is lesz, és Európához legközelebb Oroszországban vannak még elérhető források − mutatott rá.
Beszélt arról, hogy az Európai Unió támogatja Zelenszkij ukrán elnököt abban, hogy zárja el a Barátság olajvezetéket, és ha lehet, akkor támadja meg még a Török Áramlat gázvezetéket, és mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen. A bizottság javaslata minden tagállam felé az, hogy senki ne vásároljon gázt, mert azzal fölhajtja az árakat, de az árakat az növeli, hogy néhány hónap múlva hiány lesz.
Emögött néhány nagy nyugati energiacég érdeke húzódik meg, amelyek ilyenkor mindig berendezkednek arra, hogy hogyan fogják ők megoldani az ellátást, és a magyar piacra is fáj a foguk − jelentette ki. Kitért arra, hogy
az Európai Bizottság azt kérte, hogy Magyarország azonnal függessze fel a védett benzin- és gázolajárat, mert az nem fér össze az európai közösségi joggal.
A miniszter szerint ez kísértetiesen megegyezik azzal, ami a Tisza Párt energia átállási tervében benne van. Ők a védett árat el fogják törölni, a benzin ára ezer forint lesz, a rezsicsökkentett árakat is kivezetik. Ha a Tisza energiaterve, megvalósul, akkor egy átlagos magyar család havonta a villanyért 16 ezer, a gázért 31 ezer forinttal többet fog fizetni havonta, és a tankolás 48 600 forinttal kerül majd többe, amit nem szabad megengedni − hangoztatta. A többi európai uniós országban elszabadultak a benzin- és gázolajárak. Ma Európán belül Magyarországon a legolcsóbb az üzemanyag − mondta.
Kiemelte, a kormánypártok a magyar emberek józan többsége miatt fogják megnyerni a választást, azok miatt, akik pontosan tudják, hogy a családjukra nézve mit jelent az, ha egy ilyen Tisza energiaterv megvalósul. A Fidesz és a KDNP azok miatt is fog nyerni, akik tudják, hogy most nem egy ukránbarát kormányra van szükség, akik tisztában vannak azzal, hogy nem szabad kockáztatni, és egy ilyen válsághelyzetben nem szabad rábízni az országot olyanokra, akik egyébként veszélyes döntéseket tudnak hozni − mondta.
Rogán Antal hangsúlyozta, hogy válság idején az országnak tapasztalt miniszterelnökre van szüksége.
Orbán Viktornál tapasztaltabb ember, aki pontosan tudja, hogyan kell egy válságot kezelni, ma a magyar politikában nincsen. Ha valamikor nem szabad változtatni, akkor most biztosan nem
− jelentette ki.
Arról is beszélt, hogy a nyertes választások után értelemszerűen egy „kemény időszak következik, mert meg fognak minket támadni, de ezeket a támadásokat eddig is kezeltük” − fogalmazott.
Van egy nagyon erős szövetségesünk, és ezért teljesen más helyzetben vagyunk, mint 2022 és 2018 után. Az erős szövetséges az Amerikai Egyesült Államok és Donald Trump. Brüsszel ezt se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Ma nekünk vannak erősebb szövetségeseink, és ebben is bízhatnak a magyar választópolgárok, amikor a Fideszre és Orbán Viktorra szavaznak
− mondta Rogán Antal.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kijev már tucatnyi támadást hajtott végre különböző gázvezetékek ellen, beleértve a Török Áramlatot is

Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét

Szijjártó: a szerb hatóságok olyan terrortámadást előztek meg, amely ellehetetlenítette volna a magyar földgázellátást

Pilkington: Bizarr összeesküvés-elméletet gyárt a lehallgatási botrányban érintett „újságíró”

Rendkívüli: Orbán Viktor üzent a védelmi tanács ülése után

Kivezényelték a katonákat, ők védik majd a gázvezeték magyarországi szakaszát - videóval

Menczer Tamás: Aki nem Magyarországot tartja az elsőnek, ne legyen katona - videóval

Dömötör Csaba: Az Északi Áramlat felrobbantása is megrendezett volt?

Orbán Balázs is megszólalt a Török Áramlat elleni támadás kapcsán

Orbán Viktor a megújult Citadella átadóján: Égbekiáltó bűn, amit az ukránok Magyarország ellen tesznek

Menczer Tamás: terrortámadást hiúsítottak meg a határnál

Emlékezzünk a tiszás divatkatonára: Pálinkás Szilveszter szerint az energetikai létesítmények védelme szükségtelen