
Donald Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a rekordmagas részvétel

A magas részvétel a Fidesznek kedvezőbb – mondta Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet vezetője a Mandinernek úgy fogalmazott, ennek két oka is van.
Az egyik, hogy hagyományosan, a korábbi választásokon is a kormánypártoknak kedvezett a magas részvétel, másrészt, a választások előtti közvéleménykutatások szerint a Fidesznek több inaktív támogatója volt, a magas részvétel az ő mozgósításukat jelentheti.
Hozzátette, fontos a résztvevők megoszlása is, amit természetesen még korai lenne megítélni, Mráz Ágoston Sámuel mindenesetre szoros eredményre számít. Mind a két oldal belead apait–anyait, de tény, hogy a Fidesz egy szervezettebb párt, a technikai mozgósításban előnye van, míg a Tisza az online térben erősebb.

Az eddig jelzett választási csalások kapcsán azt mondta, hogy felajzott állapotban van a magyar társadalom, és akik azt szeretnék, hogy a számukra kedves párt nyerjen, nem biztos, hogy mindent a törvény szelleme és betűje szerint tesznek.
Láttuk, hogy a Tisza Pártnak drukkoló különböző rendű és rangú századosok is szolgálati előírásokat, szabályokat, törvényeket sértenek, ez pedig példát adhat a Tisza Párt híveinek is.
De – tette hozzá – amíg ezeket nem vizsgálják ki, végérvényes ítéletet nem mondhatunk.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Donald Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a rekordmagas részvétel

Rekord jöhet a határon túli szavazatoknál - már közel 300 ezer levélszavazat érkezett

Alekosz részegen, az utcán akar lövöldözni, ha a Tisza Párt nyeri a választást

Döbbenetes leleplező dokumentum: Brüsszel jóváhagyásával készítenek elő erőszakos támadássorozatot a tiszások

Szentkirályi Alexandra: történelmi jelentőségű a mai nap

Elemző: Megindult a jobboldal - A magas részvétel a Fidesznek kedvez

Dömötör: beadványaink alapján 639 esetben állapítottak meg választási jogsértést

Orbán Balázs: A magas részvétel mindig a kormánypártnak kedvezett

Elemző: 8 milliónál is több választó adhatja le a voksát - A magas részvétel mindig a Fideszt erősítette

Kilenc óráig a polgárok 16.89 százaléka szavazott

Már kora reggel választási törvényt sértett a Tisza

Így buzdít a szavazásra Kocsis Máté - Videó