
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Össztűz alatt áll Magyarország, amiért példát mutat az Európai Unióban, hogy önálló nemzeti politikával és kormányzással is sikereket lehet elérni. Ezért a nyugati elit már semmit nem bíz a véletlenre, minden eszközt bevet az Orbán-kormány megbuktatásáért, elzárják az olajvezetéket, példátlan titkosszolgálati beavatkozás zajlik hazánkban. De remélem, hogy ki tudjuk védeni a támadásokat, és egy hatalmas fricska lesz az ellenfeleinknek a nemzeti oldal győzelme
– mondta a Hír TV Paláver hangoló című műsorában Budaházy Edda. Az ismert nemzeti radikális aktivista, Budaházy György húga arról is beszélt, hogy most össze kell fogni, nem engedhetjük meg, hogy a nemzeti kormányt leváltsák egy Magyar Péterre, mert akkor a globalista erők veszik át a kormányrudat.
Most félre kell tenni az egyéni érzelmeket, lehet ugyan kritikusan szemlélni a jelenlegi kormány munkáját, de pragmatikusan kell dönteni, nem győzhet a balliberális oldal, a Fidesz-kormánynak maradnia kell. Ennek a célnak megfelelően kell szavaznunk, én az egyéniben a Fidesz jelöltjére fogok voksolni, listán lehet, hogy a Mi Hazánkra
– fogalmazott Budaházy Edda. Szerinte azokban a választókerületekben, ahol kiélezett a küzdelem, nem szabad megkockáztatni, hogy nevető harmadikként a balliberálisok jelöltje nyerjen, és országosan is legyőzzék a két nemzeti pártot.
Az aktivista arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzéki média és a megmondóemberek azt sulykolják: Magyarországon minden rossz, semmi nem működik, miközben a valóság egészen más.
Elég, ha csak a családtámogatási rendszerre gondolunk vagy arra, hogy ingyen jár a tankönyv a gyerekeinknek, a közszolgáltatások, a tömegközlekedés is sokkal jobb állapotban van, mint amilyen látszatot próbálnak kialakítani Magyar Péterék és a média egy része
– fejtette ki Budaházy Edda. Reményét fejezte ki, és egyben a következő kormány feladatának is nevezte, hogy az előttünk álló négy évben valódi nemzeti egységet hozzunk létre a mostani megosztottsággal szemben.
Nyitókép: Képernyőfotó/HírTV

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek