
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Érdekes trailert találtunk, ezt Önnek is látnia kell – immár ez az üzenet fogadja azt, aki ellátogat a Tisza Párt alelnökének nevét viselő, elhíresült radnaimark.hu oldalra, amelyen pénteken jelent meg ez a felirat egy link kíséretében - részletzete a Magyar Nemzet.
A link egy oldalra vezet, ahol Vogel Evelin és Radnai Márk beszélget arról, „hogyan szokott velük bánni Péter a hálószobában”.
A nyilvánosság figyelmét hetek óta tartja fogva az a honlap, amelyen egyelőre csak egy szobabelső látható, s amely a radnaimark.hu oldalon található, s amelyről mindössze annyit lehet tudni, hogy a közzétenni tervezett felvétel 2024. augusztus 3-án készülhetett, illetve azt, hogy a felvétel tanúsága szerint a széttúrt ágy mellett egy tálcán gyanús fehér por volt látható.
Ezt követően a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter beismerte, hogy ő maga járt aznap abban a szobában, illetve abban a házibuliban, ahol kábítószer volt a nappaliban kitéve, de azt mondta: ő nem fogyasztott belőle. Közölte azt is, hogy senkit nem ismert a lakásban, csak volt barátnőjét, Vogel Evelint, aki egyébként elhívta a buliba. Kitért arra is, hogy Vogellel „konszenzuális szexuális kapcsolatot” létesített.

Ahogyan arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, a szóban forgó honlap február 10-én tűnt fel, azóta több alkalommal frissült. Egyszer a „once upon a time” (azaz egyszer volt, hol nem volt) felirat jelent meg rajta, alatta az ominózus házibuli dátuma: 2024. augusztus 3. Később Magyar Péter magyarázkodó nyilatkozatából került ki egy idézet: „Az asztalon alkohol és kábítószer kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam…”. A politikus szavai után egy kérdés következett: „Biztos?” Vagyis a weboldal készítője kételkedett abban, hogy Magyar igazat mond.
Februári videójában Magyar elismerte, hogy 2024 nyarán járt egy olyan házibuliban, ahol kábítószer volt a nappaliban kitéve, de azt mondta: ő nem fogyasztott belőle. Közölte azt is, hogy senkit nem ismert a lakásban, csak volt barátnőjét, Vogel Evelint, aki egyébként elhívta a buliba. Kitért arra is, hogy Vogellel „konszenzuális szexuális kapcsolatot” létesített. Magyar azután adta elő magyarázkodását, hogy a radnaimark.hu oldalon megjelent egy kamerakép, amin egy hálószoba volt látható széttúrt ággyal, mellette tálcán fehér porral.
Nyitókép: Facebook

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete