
A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

A Medián legfrissebb, sokak által vitatott felmérésére hivatkozva indult el az a kommunikációs hullám, amely a Fidesz győzelmét már előre illegitimként próbálja beállítani. Orbán Anita tiszás külügyminiszter-jelölt az X-en arról írt, hogy a Tisza Párt jelentős, több mint húsz százalékpontos előnyben van a Fidesszel szemben a biztos szavazók körében, és már csak néhány hét van hátra az országgyűlési választásokig - írja a Mandiner.
A kijelentés alapja az a Medián-felmérés, amelyet még saját korábbi nyilatkozataik szerint sem lehet választási előrejelzésként kezelni, mégis erre építve kezdtek el egyes szereplők súlyos állításokat megfogalmazni. Mindez különösen visszás annak fényében, hogy a Medián a saját számait is meghamisította korábban, és ezzel teljesen hiteltelenné vált a piacon.
A Medián körüli botrány nem új keletű: Hann Endre korábban maga ismerte el, hogy voltak olyan közlések, amelyek kifejezetten a közvélemény befolyásolását szolgálták. Nem véletlen, hogy a 23 százalékos különbséget is nehéz komolyan venni.
A történet igazán botrányos fordulatot akkor vett, amikor az amerikai liberális újságíró, Michael Weiss reagált a bejegyzésre. Posztjában azt írta:
Ha Orbán megpróbálja ezt elcsalni – és szinte biztosan meg fogja –, akkor ez egy felturbózott Euromajdan lesz egy EU- és NATO-tagországban. Figyelj nagyon, Amerika...

Ez a kijelentés nem kevesebbet sugall, mint hogy egy esetleges Fidesz-győzelem után erőszakos, az ukrajnai Euromajdan eseményeit is meghaladó zavargások törhetnek ki. Az Euromajdan pedig nem pusztán politikai tiltakozás volt, hanem halálos áldozatokat követelő tüntetéssorozat.
A logika egyértelmű: ha a választási eredmény nem a kívánt módon alakul, akkor azt automatikusan csalásként kell értelmezni, és ennek nyomán akár erőszakos reakció is „indokolt” lehet. Ez a narratíva nemcsak felelőtlen, hanem rendkívül veszélyes is.
Nyitókép: MTI

A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Vérfürdőt rendezett az osztályteremben egy gimnáziumi késelő, ketten meghaltak

Öt választókerületben változhat a végeredmény, most számolják a szavazatokat

Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat