
A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Az ukrán zsarolásra és a választásba történő beavatkozásra, valamint magyarok megfenyegetésére akarja felhívni a figyelmet a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) azzal a demonstrációval, amelyet péntek délutánra hirdettek meg Ukrajna budapesti nagykövetsége elé. Szűcs Gábor, a NEM alapító tagja jelezte: a tüntetés nyilvános, várnak mindenkit, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajna hazánkat zsarolja.

A demonstráció 16 órakor kezdődött Budapesten, az Istenhegyi út 84/B szám alatt lévő ukrán nagykövetség előtt. A rendezvényen
– Ukrajna zsarolja Magyarországot, de hazánk egy szuverén állam, szuverén kormánnyal és választópolgárokkal. Éppen ezért hívunk fel mindenkit arra, hogy tiltakozzunk együtt az ukrán zsarolás ellen – fogalmazott a Magyar Nemzet kérdésére Szűcs Gábor.
A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a szomszédunkban már négy esztendeje zajlik egy értelmetlen és reménytelen háború. Ennek a háborúnak a hossza versenyképes az előző évszázad világháboúinak hosszával. Családok szenvednek, nyílt embervadászat zajlik az ukrán utcákon, mindennapos a pusztítás, és mindennapos a rombolás. Hozzátette: ezidő alatt minket minden nap bele akartak rángatni a háborúba. Mint fogalmazott, minden nap történik valami ennek érdekében. A Brüsszel-Kijev tengelyen döntés született:
A miniszter azt mondta: mi mindháromra nemet mondunk. Úgy fogalmazott, Ukrajnának mi nem tartozunk, nem minket támadtak meg, nem minket védenek. Nem tartozunk sem katonákkal, sem pénzzel, sem az uniós tagsággal. Az ukránok éppen ezért egyre jobban avatkoznak bele a választásokba. Azt akarják, hogy Magyarországon ukrán-párti kormánya, és miniszterelnöke legyen. Hozzátette: akik felrobbantották az Északi Áramlatot, azok most olajblokád alá vették Magyarországot. A tárcavezető azt mondta, a közel-keleti válság idején ez dupla bűn.
Zelenszkij fenyegetése megmutatja szerinte, hogy milyenek valójában az ukránok. Fenyegetnek és zsarolnak. Hozzátette: ez a fenyegetés egész Magyarországnak, és az egész magyar nemzetnek szól. Úgy fogalmazott,
minket magyarokat nem lehet megfenyegetni!
Hozzátette: ha a Tisza Párt nyer, az ukránok pontosan tudják, hogy a magyarok mennek a háborúba. Azt is tudják, hogyha a Fidesz nyer, a magyar emberek pénze sem megy Ukrajnába, és ők nem lesznek az unió tagjai. A külügyminiszter követeli, hogy az ukránok fejezzék be a nyílt beavatkozást a magyar választásokba.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Instagram oldala

A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Vérfürdőt rendezett az osztályteremben egy gimnáziumi késelő, ketten meghaltak

Öt választókerületben változhat a végeredmény, most számolják a szavazatokat

Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat