
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Jelenleg egy dolog biztos, hogy szinte semmi sem biztos. A Tisza Párt és az Index között négy jogi eljárás van folyamatban, és mint kiderült, ma egyikben sincs jogerős ítélet, ugyanis a hírportál valamennyi olyan elsőfokú döntéssel szemben fellebbezést nyújtott be, amely rá nézve elmarasztaló volt. A fellebbezést a bíróság elutasította, az elutasító végzés ellen az Index jogorvoslattal élt, ugyanakkor a bíróság törvénytelenül jogerősítette a bírósági ítéletet. A legújabb bírósági döntés az a Tisza által jogerősnek harsogott ítélet „jogerőre vonatkozó rendelkezését” mellőzte, így a korábban jogerősnek kommunikált döntést most gyakorlatilag hatályon kívül helyezték.

Magyarul: a Magyar Péter által bejelentett „jogerős győzelem” jelenleg leginkább egy idő előtt kihirdetett diadaljelentésnek tűnik, vagy sportnyelven mondva, egy félidei állást adott el végeredményként a szurkolóinak. Az ügyek menete lassan olyan kanyargós, hogy olvasóink egy része valószínűleg már visszasírja a Dallas történetvezetésének egyszerűségét. A Tisza Párt és az Index között ugyanis jelenleg négy különböző per van folyamatban, ugyanazon ügykörben, a párt adópolitikájáról szóló cikkekről:
Több helyen például úgy számoltak be az egyik döntésről, mintha az a Tisza Párt érdemi (tartalmi) jogerős győzelmét jelentené az Indexszel szemben. Ehhez képest az eljárások folyamatban vannak, nincs jogerős döntés egyik Index elleni perben sem.
Ugyanakkor ma már jogerős ítélet van arról, hogy a Ripost jogszerűen ismertette az Index cikke nyomán a Tisza Párt adócsomagját.
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen teljes egészében elutasította a Tisza Párt helyreigazításra vonatkozó keresetét.
Nyitókép:MTI/Hegedüs Róbert

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár