
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Az Európai Parlament leszavazta a Patrióták javaslatát, hogy vitát tartson Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett életveszélyes megfenyegetéséről − közölte Harald Vilimsky, a Patrióták európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, az EP plenáris ülésének szünetében hétfőn.
Az osztrák európai parlamenti képviselő magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, Volodimir Zelenszkij szörnyűséges és hihetetlen módon, életveszélyesen fenyegette meg a magyar miniszterelnököt, ami az Európai Unió egyik államfőjének biztonsága elleni fenyegetést jelent.
Amit Zelenszkij mondott, az egy fenyegetés, egy egyértelmű fenyegetés
− jelentette ki.
Vilimsky napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: az Európai Parlamentnek meg kellene védenie Orbán Viktort, és meg kellene mutatnia, hogy a jogállamiságot képviseli az erőszakkal szemben.
Álljunk ki az EU egyik államfője, Orbán Viktor, valamint a magyar nép mellett"
− fogalmazott Vilimsky felszólalásában. Kijelentette, az Európai Bizottság nagyon barátságos az ukrán elnökkel, ez nem mehet így tovább. Közölte: a Patrióták ezért azt javasolják, hogy az EU állítsa le az uniós tagságáról szóló, Ukrajnával folytatott tárgyalásokat, valamint a Kijevnek címzett pénzátutalásokat.
Ami pedig az első és legfontosabb, hogy tartsanak szabad választásokat Ukrajnában, mert az ukrán nép többsége nem támogatja Zelenszkij maradását − hangoztatta.
Emellett − mint fogalmazott −
barátságunkról biztosítjuk a magyar barátainkat, ugyanis Orbán Viktor fontos szövetséges az Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök politikája, valamint Volodimir Zelenszkij által tett furcsa dolgok elleni küzdelemben.
„Azt akarom, hogy Magyarország szabad ország legyen. Orbán Viktor egy olyan szövetséges, aki garantálja, hogy Magyarország erős és szabad legyen” − mondta. Vilimsky nyilatkozatában botrányosnak nevezte, hogy Ukrajna leállította a Barátság kőolajvezetéket, ami − mint hangsúlyozta − jó és olcsó energiát biztosítana.
Ukrajna nagyon tisztességtelen játékot folytat. A vezetéket a lehető leghamarabb újra kell nyitni
− fogalmazott. Kijelentette: teljes mértékben támogatja Magyarországot, mely becsületesen játszik. Magyarország egy szuverén államot testesít meg, amelyet nem az Európai Bizottság irányít − hívta fel a figyelmet.
Vilimsky végezetül sajnálatát fejezte ki, hogy mások nem állnak ki Orbán Viktor mellett, ehelyett Zelenszkijt támogatják.
Remélem, hogy a magyar szavazók április 12-én választ adnak erre az őrültségre
− zárta gondolatait a Patrióták osztrák EP-képviselője.
(MTI)
Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője közösségi oldalán kiemelte:
A baloldali csoportok és az EPP leszavazták a javaslatot. Ahelyett, hogy megvédték volna egy uniós tagállam miniszterelnökét és elítélték volna a fenyegetéseket, ismét egy nem EU-s ország, Ukrajna oldalára álltak. Elfogadhatatlan.
Egy olyan ország vezetője, amely EU-tagságra törekszik – és most újabb 90 milliárd eurót kér az EU-tól –, nem fenyegetheti egy EU-tagállam vezetőjét − fogalmazott, számol be a Magyar Nemzet.
Nyitókép: Harald Vilimsky, a Patrióták Európáért alelnöke, az Osztrák Szabadságpárt EP-képviselője a kétnapos CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Hungary panelbeszélgetésén a Budapest Kongresszusi Központban 2025. május 29-én. MTI/Máthé Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár