
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Szentendrén rálőttek egy aláírást gyűjtő fideszes aktivistára. Vitályos Eszter kormányszóvivő Facebook-oldalára feltöltött videójában a megfenyegetett önkéntes telefonon elmesélte, hogy egy lakásnál csengetett be, amikor az eset történt.
Amikor megnyomtam a csengőt, bemutatkoztam, és mondtam, hogy dr. Vitályos Eszternek gyűjtünk aláírást
– kezdte az érintett. Elmondása szerint a lakásból azt kérték, hogy várjon egy pillanatot.
Azután kihajolt az ablakon egy gázriasztó pisztollyal, rámlőtt, én pedig elszaladtam
– idézte fel a történteket. A kormányszóvivő megkérdezte tőle, történt-e sérülés.
Semmi bántódásod nem esett ugye? Semmi bajod nem történt azon kívül, hogy gondolom halálra rémültél
– hangzott el a videóban.
Az önkéntes megerősítette, hogy nem sérült meg, de a történtek természetesen nagyon megijesztették. A beszélgetés végén Vitályos Eszter arra kérte, hogy mindenképpen tegyen rendőrségi feljelentést az ügyben.
A kormányszóvivő a történteket megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte posztjában, és úgy fogalmazott: ,,Ez a Tiszás gyűlöletkeltés következménye.”
A politikai erőszaknak nincs helye Magyarországon. Eddig és ne tovább! Kiállunk az aktivistánk mellett és elvárjuk, hogy minden politikai szereplő azonnal hagyjon fel a gyűlöletkeltéssel
- jelentette ki Vitályos Eszter.
Magyar Péter a Tisza Párt elnöke pedig minderre úgy reagált, hogy ez csak játék!
A nyitókép illusztráció (MTI)

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter