
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Orbán Viktor miniszterelnök levélben szólította fel Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy szerezzen érvényt az EU-Ukrajna társulási megállapodásnak, amely előírja a Magyarországnak járó olajszállítmányok továbbítását.
A miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán Nem engedünk Zelenszkij zsarolásának címmel tett közzé bejegyzést, amelyhez csatolta a levelet, amelyet úgy kezd:
a Barátság kőolajvezetéken keresztül Magyarországra érkező olajellátás ügyében írok Önnek, amelyet jelenleg Ukrajna akadályoz.
Orbán Viktor szerint amint azt a nemrég közölt műholdfelvételek bizonyították, sem technikai, sem üzemeltetési akadálya nincs annak, hogy a vezeték újra, azonnali hatállyal működésbe lépjen.
Ukrajna vonakodása a Barátság vezeték újraindítására pusztán politikai okokra vezethető vissza, amelynek célja, hogy beavatkozzanak a jelenleg is zajló magyar választási kampányba
− értékelt a miniszterelnök.
Orbán Viktor emlékeztetett, az elmúlt héten, Szlovákiával közösen, megpróbáltunk diplomáciai úton megoldást találni. Többek között javasoltunk egy magyar és szlovák szakértőkből álló tényfeltáró missziót, amelynek feladata az ukrán gázvezeték állapotának felmérése lett volna.
Minden erőfeszítésünket elutasították
− tette hozzá.
Azt is írta: annak ellenére, hogy Ukrajna megszegi az Európai Unió felé fennálló jogi kötelezettségeit, nincs okunk azt hinni, hogy a nemzetközi és uniós jog szerinti jogorvoslatok rövid távon kézzelfogható eredményeket hoznának energiaellátásunk helyreállításában.
Ezért felszólítom az Európai Bizottságot, hogy támogassa Magyarországot az ukrán energiafegyver hatástalanításában. Elvárom az Európai Bizottságtól, hogy fokozza a politikai nyomást Ukrajnára annak érdekében, hogy ne ássa alá Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát. Elvárom az Európai Bizottságtól azt is, hogy szerezzen érvényt az EU-Ukrajna Társulási Megállapodásban foglaltaknak
− sorolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kijelentette, nem fogadhatjuk el a külföldi beavatkozást demokratikus folyamatainkba, és minden ilyen kísérletet vissza fogunk verni.
Ennek szellemében szeretném tájékoztatni Önt, hogy amíg Ukrajna nem tér vissza a normalitáshoz, nem áll módomban támogatni az Európai Unióban semmilyen, Ukrajnának kedvező döntést
− zárta sorait a miniszterelnök.
Fotó: Orbán Viktor Hivatalos Facebook oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár