
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Futballnyelven szólva lejátszották a felek a második félidőt, mely ugyanolyan izgalmasra, tartalmasra sikeredett, mint az első. Tavaly november után ismét Rónai Egon vendége volt Orbán Viktor az ATV Mérleg című online műsorában, ahol szinte minden fontos politikai és gazdasági témát érintettek. A miniszterelnök legfőbb üzenetként úgy fogalmazott: "Szerintem a következő négy év kulcsszava az úgy hangzik, hogy kimaradni. Ki tudunk-e maradni a háborúból, ki tudunk-e maradni a katonai segélyszállítmányokból, ki tudunk-e maradni a pénzügyi segélyekből".

Az iráni háborúról és annak hatásairól szólva Rónai Egon elsőként azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a magyar kormány Jordánia után más országból is haza tudja-e hozni az ott rekedt magyar állampolgárokat.
A helyzet rendkívül képlékeny. Mindenkit türelemre és nyugalomra kérek. Amint lehet, megyünk ki értük”
– fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette, Magyarország semmilyen közvetlen értesítést nem kapott az Irán elleni támadás megkezdéséről. Ezt megerősítették neki az orosz és az arab vezetők is. Elmondta, hogy amikor Washingtonban járt, már látta, hogy „valami készülődik”, de amerikai részről sem kapott tájékoztatást, hogy támadásra készülnének Izraellel, Irán ellen. Az interjúban minden fontos témát érintettek:

A kormányfő a Youtube-on élőben közvetített műsorban – melyről itt olvashatnak bővebben – azt mondta: mindegy, hogy ellenzékben vagy kormányon vagy, a haza fölötted van. Rámutatott: Magyarországon sosem volt előrehozott választás, az egyetlen ország vagyunk egész Európában, a németeket is beleértve, amelyet a stabilitás bajnokaként említenek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha nyer a választáson, el tud-e képzelni olyan ügyeket, amelyek mentén együttműködik Magyar Péterrel, azt mondta:
mindenkivel együttműködik, olyan ember, akit eleve kizár az együttműködés lehetőségéből, nincs.
Az lehet, hogy nem esne jól, vagy nem lenne rá büszke, de ennek nincs jelentősége.
Egy biztos, Orbán Viktor interjúját igencsak erősnek tartja a nemzetközi sajtó, kiemelték többek között, hogy a miniszterelnök minden kényes kérdésre válaszolt. A kormányfő a beszélgetés során magabiztosságot sugárzott, mindenki számára világosan beszélt az ország előtt álló kihívásokról, valamint arról, milyen téttel bír az április 12-i országgyűlési választás. A mostani szereplése is bebizonyította, nemcsak jövő képe van, de a magyar érdekeket ő képviseli igazán, tökéletesen illik rá a Fidesz kampányszlogenje: a biztos választás.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!