
Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakcióvezetőjének

Nyilvánosságra került egy hangfelvétel , amelyből kiderült, hogy a külföldről finanszírozott Direkt36 és a VSquare újságírója, Panyi Szabolcs kapcsolatban áll külföldi titkosszolgálatokkal. Panyi a hangfelvételen azt mondja, hogy megadta Szijjártó Péter külügyminiszter telefonszámát egy európai uniós tagállam titkosszolgálatának, amelynek így lehetősége nyílt megfigyelnie a magyar külügyminiszter telefonbeszélgetéseit.
A hangfelvételen hallható, hogy Panyi Szabolcs bizalmasan beszélget egy hölggyel, elmondása szerint egy forrásával, a párbeszédből az is kiderül, hogy Orbán Anitát a barátjának mondja, állítása szerint most is segít neki szakmai ügyekben, korábban pedig a politikus kampánycsapatában is dolgozott.
Elmondása szerint olyan bizalmas viszonyban van Orbán Anitával, hogy konkrét javaslatokat tehet arra nézve, hogy a Tisza politikusa kiket tartson meg, kiket rúgjon ki, ha külügyminiszter lesz. Ennél még tovább ment az újságíró, arról is szólt, hogy az Orbán Anitával való kapcsolatára tekintettel kormányváltás esetén hozzáférhet majd bizonyos aktákhoz, iratokhoz is:
azt tudom mondani, nyilván itt is túlterjeszkedem azon, amit újságíróként megtehetnék, de ha váltás van, akkor én ezeket meg tudom tudni neked. Megmondom az Anitának, hogy nézzen bele, hogy mi volt ez. De ő már eleve mondta nekem, hogy majd megoldjuk…

Az elhangzottakkal kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste a Tisza Párt sajtóosztályát. Arról érdeklődtek, hogy Orbán Anita és Panyi Szabolcs valóban annyira bizalmas kapcsolatban állnak-e, hogy szenzitív kormányzati adatokat is megosztana a tiszás politikus az újságíróval, illetve hogy a Tisza Pártnak volt-e arról tudomása, hogy Panyi Szabolcs közvetítésével egy EU tagállam titkosszolgálata lehallgatta és megfigyelte a külügyminisztert. Választ nem kaptak, ám a Tisza Párt kiadott egy közleményt, amelyben Orbán Anita elismerte, hogy 2010 előtt volt róla szó, hogy Panyi Szabolcs a kampánystábja tagja legyen.
Az elmúlt két évben mindössze kétszer találkoztunk, abból az egyik egy konferencia margóján történt, és természetesen vele se, ahogy más újságírókkal se egyeztetek semmilyen esetleges személyügyi kérdésről
– állítja a Tisza külügyi politikusa.
Forrás: Magyar Nemzet
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakcióvezetőjének

A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Vérfürdőt rendezett az osztályteremben egy gimnáziumi késelő, ketten meghaltak

Öt választókerületben változhat a végeredmény, most számolják a szavazatokat

Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze